Hírek
2016. Június 11. 08:40, szombat | Helyi
New York-i fellépés. GALÉRIÁVAL!!!
A New York-i Főkonzulátus Asklepios-Med című nemzetközi Orvos-Képzőművészeti Kiállításán májusban fellépett a kórház Kátai Medi-Song kórusa is, akiknek ez volt a 77. fellépése.
A New York-i Főkonzulátus Asklepios-Med című nemzetközi Orvos-Képzőművészeti Kiállításán májusban fellépett a kórház Kátai Medi-Song kórusa is, akiknek ez volt a 77. fellépése.
- A kiskórusommal öt nagyon izgalmas, élménydús napon vagyunk túl. A meghívást prof. dr. Palotás Andrástól kaptuk, s az önkormányzat, a kórház vezetése és támogatók segítségével tudtunk kiutazni. A nagykövetségen rajtunk kívül Lettországból egy doktornő a saját versét mondta el, Portugáliából egy patológus doktornő csemballón játszott, Olaszországból egy gyógytornász áriát adott elő. Mi Bárdos Lajos, Liszt Ferenc műveivel és egy népdalcsokorral léptünk fel a jórészt magyar közönség előtt. Nagyon nagy élmény volt, amikor egy 90 éves néni velünk énekelte a magyar dalokat - mondta Kátainé Nyakó Edit kórusvezető, aki nagyon büszke a kollégáira, mert gyönyörű előadást tudtak tartani a vendégeknek. Egy nagy álom teljesült ezzel az úttal, de a kórus nem pihen, már a kórház Semmelweis-napi ünnepségére készülnek.
A kórus krónikása, egyik alapítója Budai Antalné: - A kórus ötlete 2005-ben fogalmazódott meg bennünk, amikor az ápolónők nemzetközi napján Budapesten a székesfehérvári kórház kórusa lenyűgöző előadást hallgattuk. Hazafelé arról beszéltünk, nálunk is vannak énekelni vágyó és szívesen szereplő emberek, így alakult meg a kórus 2010 áprilisában. Saját kedvtelésünkre kezdtünk el énekelni. Megfogalmaztuk a kórus hitvallását is: A dalos embert Isten küldte, hogy dala víg és szomorú legyen, hogy a kemény szív attól meglágyuljon és minket a mennybe fölvigyen. Minden fellépésen ennek a tudatában állunk ki. Van, aki korábban tanult zenét, s van aki nem. Nagyon türelmesek vagyunk egymással és a kórusvezető is velünk. Én kerékpárral járok dolgozni, így reggelente dudorászom a dallamokat. A 77. fellépésünk volt az amerikai út, amivel egy álom teljesült. Nagyon nagy szeretettel fogadtak bennünket, velünk énekeltek a vendégek. A fellépés utáni városnézés is örök emlék marad a számomra.
- Még én is az élmények hatása alatt vagyok - helyesel Kátainé Jakl Anna. A Central parki látogatás elbűvölő volt számomra. A hatalmas park Manhattan szívében épületekkel, vadasparkkal, szökőkutakkal, tavakkal olyan, mint egy képeslap. Kerékpárral bejártuk a 10 kilométeres parkot, láttuk a piknikező embereket, az iskolásokat, ahogy kint tanulnak, a bébiszittereket a gyerekekkel, a konflisokkal közlekedő embereket. Lenyűgöző, olyan érzésem volt, mintha a tévében látnám mindezt. A nagy monumentális épületek között a nyugalom és béke szigete ez a park, ide szívesen visszamennék.
- A konzulátuson a fellépésünk jól sikerült, így ennek a nyugalmával indultunk el várost nézni New Yorkba. Gyalog mentünk mindenhova. Elsétáltunk a Brodwayn, onnan átgyalogoltunk a közel két kilométer hosszú Brooklyn hídon. Komppal körbehajókáztuk a Szabadság szobrot, s már esőben voltunk a terrortámadás áldozatainak felállított emlékműnél. Ez mindenkire mély benyomást tett, szem nem maradt ott szárazon. Megható volt, ahogy esett az eső, úgy látszott, mintha az emlékmű oldalán egy-egy könnycsepp gördülne le - sorolja Szentesi Istvánné, aki a 12 milliós nyüzsgő metropolis után, az itthoni nyugalmat is tudja értékelni, de kinti élményeit sokáig nem felejti el.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 28. 06:00, kedd | Helyi
SZEKÉRREL DÍSZÍTETTÉK A KÖRFORGALMAT
Karcag városa nemcsak a gasztronómiájáról és a kun hagyományairól híres, hanem egyre szebb közterületeiről is.
2026. Április 28. 06:00, kedd | Helyi
ELINDULT AZ EPERSZEZON
Megérkezett a piacokra a tavasz első igazi hírnöke: már kapható a friss, édes magyar eper. Bár az ára egyelőre magasabb, mint a külföldi importé, a vásárlók és a szakemberek szerint is megéri a hazait választani.
2026. Április 28. 06:00, kedd | Helyi
MEGKEZDŐDÖTT A KIVITELEZÉS
Karcag kereskedelmi kínálata jelentős bővülés előtt áll. Megkezdődött ugyanis az új üzletsor építési munkálatai. Bár a teljes készültségre 2027-ig várni kell, az épület váza már az idei év végére állhat.
2026. Április 28. 06:00, kedd | Helyi
LEÉGETT A KARCAGI CSALÁD HÁZA-SEGÍTSÉGET KÉRNEK
Bajba került egy négytagú család Karcagon. Egy hajnali durranás után pillanatok alatt lángba borult Kanalas Anett és három gyermekének otthona.












