Hírek
2025. Május 22. 06:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: karcag tv
NYÁRI LOVASTÁBOR ABÁDSZALÓKON
A jó idő ugyan még várat magára, azonban a családok már javában tervezik a nyárra a programokat, táborokat.
Jól teszik, ugyanis aki nem igyekszik, könnyen lemaradhat, hiszen óriási a táborozási lehetőségek iránt az érdeklődés. Most egy abádszalóki lovardában jártunk, ahol szeretettel várják a nyári lovas táborokra a jelentkezőket.
Randival is randizhatnak azok, akik ebben az abászalóki lovardában akarnak egy hétig táborozni.
SZABÓ STEFÁNIA:
- Nagyon tetszik, nagyon tetszik a hely és nagyon felszerelt. Én Debrecenbe tanulok, de nem tetszenek ennyire a lovardák.
Ebben a lovardában öt lovat tartanak, közülük három hátasló, vagyis lovagolásra termett. Kettő pedig úgynevezett fogatos, őket a kocsi elé szokták befogni.
ÖKRÖS KRISZTINA, szakmai koordinátor:
- Ezt már a kezdetekben eldöntöttük, hogy szeretnénk táborokat is szervezni, és a tavaszi szünetben már volt egy főpróbánk, ami szerencsére nagyon jól sikerült, nagyon sok az érdeklődő azóta is, és már nagyon valószínű, hogy több turnust kell a nyár folyamán szerveznünk az érdeklődés miatt.
Három turnust mindenképpen indítanak, de igény esetén a negyediket is megtartja a lovarda. Várják azokat a gyerekeket, akiknek már van lovagló tapasztalatuk, de azokat is, akik még soha nem ültek lovon, de szeretnék az alapokat elsajátítani.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 12. 06:00, péntek | Helyi
VADFELDOLGOZÓT TERVEZ A NAGYKUN VADÁSZTÁRSASÁG
Vadfeldolgozó üzem létesítését tervezi a Karcagi Nagykun Vadásztársaság.
2026. Június 12. 06:00, péntek | Helyi
IDÉN IS NÉPSZERŰ A LEGSZEBB KONYHAKERTEK PROGRAM
A 2013-as indulás óta a legnehezebb évet élik meg a konyhakert tulajdonosok, a tavaszi aszály és a szélsőséges időjárás miatt.
2026. Június 12. 06:00, péntek | Helyi
SNICCERREL TÁMADT A ZAVART NŐ JÁSZLADÁNYBAN
Vérbe fagyva, sokkos állapotban találtak rá arra a középkorú férfira, akit Jászladány egyik zöldségesüzlete előtt támadtak meg.
2026. Június 12. 06:00, péntek | Helyi
LEKAPCSOLTAK KÉT TÖRÖKSZENTMIKLÓSI DÍLERT
Törökszentmiklóson két kábítószer-kereskedőt juttattak rácsok mögé a rendőrök.
