Hírek
2023. Július 23. 12:55, vasárnap |
Életmód
Forrás: MTI
Nyitott házak hétvégéjét rendeznek szeptemberben Balatonalmádiban

Szeptember 23-24-én új eseménnyel hívják fel a figyelmet Balatonalmádi épített örökségére, hagyományaira, múltjára: Pomerium - Házunk tája, tájunk háza - Múltidéző napok Balatonalmádiban címmel nyitott házak hétvégéjét rendezn
Az Almádiért Közalapítvány MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a kétnapos rendezvényen megnyitják az érdeklődők számára a 19-20. század fordulóján épült ikonikus balatonalmádi helyszíneket, villaépületeket, az ismertebb intézményeket, szállás- és vendéglátóhelyeket, ahol kisebb műsorokkal, tematikus, az adott helyre vonatkozó előadásokkal várják a közönséget.
A szervezők közleményükben kiemelik, hogy várják azoknak a balatonalmádi ingatlantulajdonosoknak a jelentkezését is, akik a programhoz csatlakozva lehetővé teszik, hogy megismerhessék a helybeliek és a vendégek Balatonalmádi történelmének részét képező ingatlanjaikat.
Mint írják, az épületek bevonása a programba több módon lehetséges: megnyithatják a tulajdonosok ingatlanuk belső tereit a látogatók előtt, vagy a kertjükben fogadhatják az érdeklődőket, de korabeli fotókból készülő kiállítást is lehetővé tehetnek kerítésükön, udvarukban.
A nyitott házak hétvégéjét az Almádiért Közalapítvány, a Bauxitkutató Természetjáró Egyesület, valamint együttműködő partnereik és számos helyi civil szervezet hozta létre a Kortárs Építészeti Központ Balaton-Felvidék Tájtéka projektszervezete, valamint az Európa Kulturális Fővárosa Veszprém projekt támogatásával.
Fotó: Wikipedia
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 31. 07:47, csütörtök | Életmód
Csalók élnek vissza az OTP Bank egyik vezetőjének nevével
Az OTP Bank egyik vezetőjének nevével visszaélve, magukat rendőröknek kiadó csalók videóhívásban keresik meg az ügyfeleket, hogy pénzt szerezzenek tőlük - hívta fel a figyelmet a pénzintézet szerdán.
2025. Július 30. 07:35, szerda | Életmód
26 millió forintos kormányzati támogatást kaptak a vízimentők
A korábbinál magasabb, 26 millió forintos kormányzati támogatást kapott a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) - közölte a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára kedden Alsóörsön.
2025. Július 29. 07:43, kedd | Életmód
Nébih: hat vármegyében megszűnik keddtől a tűzgyújtási tilalom
2025. Július 26. 09:47, szombat | Életmód
Szarmata sírokat találtak a régészek Mórahalmon
Szarmata sírokat találtak a Móra Ferenc Múzeum régészei a Szeged-Csanádi Egyházmegye leendő oktatási és sportkomplexumának két készülő műfüves focipályájának helyén Mórahalmon