Hírek
2023. Október 17. 14:40, kedd | Helyi
ŐRIZETBEN BICIKLILOPÁSÉRT
A Jászapáti Rendőrőrs munkatársai a bejelentést követően egy órán belül elfogtak és előállítottak egy helyi nőt, aki a megalapozott gyanú szerint elvitt egy kerékpárt.
A Jászapáti Rendőrőrs munkatársai a bejelentést követően egy órán belül elfogtak és előállítottak egy helyi nőt, aki a megalapozott gyanú szerint elvitt egy kerékpárt.
Bejelentést tett a rendőrségen 2023. október 16-án egy jászapáti lakos, hogy az egyik helyi üzlet zárt rakodóterületéről három nappal korábban, délelőtt egy ismeretlen ellopta az ott lezáratlanul hagyott biciklijét. A kamerafelvétel alapján a helyi rendőrök személyismeretüknek köszönhetően azonosították a feltételezett elkövetőt, és a bejelentéstől számított egy órán belül előállítottak egy 28 éves nőt a Jászapáti Rendőrőrsre. A lopás bűntett miatt kihallgatott asszony beismerő vallomást tett. A rendőrök megtalálták a kerékpárt, lefoglalták, és visszaadták a tulajdonosának.
A nyomozók megállapították, hogy az asszony az elmúlt három hónapban több vagyon elleni bűncselekményt követett el, ezért őrizetbe vették, és gyorsított eljárásban kezdeményezik a bíróság elé állítását.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 13. 05:00, szombat | Helyi
UDVARBÓL MINTAGAZDASÁG
Egy karcagi udvar, ahol a bolti zöldségek helyett a természet diktálja a menüt. Harmincöt év munka után országos díjat ért az a konyhakert, amely a hőség és a szárazság ellenére is bőséges termést ad a családnak.
2026. Június 13. 05:00, szombat | Helyi
TERMÉSZETVÉDELEMRE NEVEL AZ ŐZHÍVÓ TÁBOR
Több mint tízéves múltra tekint vissza a Karcagi Nagykun Vadásztársaság által szervezett Őzhívó Tábor, amely a helyi és a régiós utánpótlás-nevelés egyik bázisává vált.
2026. Június 13. 05:00, szombat | Helyi
TETŐKET BONTVA JUTOTT BE A BETÖRŐ A HÁZAKBA
Megkeserítette a jászkisériek mindennapjait egy helyi tolvaj. A tetőket bontva jutott be a betörő a házakba.
2026. Június 13. 05:00, szombat | Helyi
ARANYÉKSZEREKRE UTAZTAK A CSALÓK
Magukat a NAV munkatársának kiadó ismeretlenek károsítottak meg két szolnoki nőt, és arany ékszereket vittek el az ingatlanból. Az egyik ál-navost, valódi rendőrök fogták el.
