Hírek
2023. Április 23. 05:00, vasárnap | Helyi
ORSZÁGOS DÖNTŐBEN KARUCZKA ADRIENN
Gyarmathy Imre oktatóval beszélgettünk a Szentannai Sámuel Református Középiskolában egy nagyon szép, összetett versenyről, ágazati vizsgáról, ahol egyik tanítványa, Karuczka Adrienn bejutott a döntőbe.
- A környezetvédelmi ismeretek szakmai tantárgyi versenynek, ami tulajdonképpen olyan, mint egy érettségi, a második fordulóján van túl Karuczka Adrienn, iskolánk 12. évfolyamos hallgatója, azaz már bent van az országos döntőben. Az első forduló egy elektronikus verseny volt online felületen, a második egy írásbeli forduló Szolnokon, most pedig szintén Szolnokon lesz a döntő, amely szóbeli lesz. Erre készülünk jelen pillanatban.
- A megadott követelményeket, a témaköröket még újra átnézik addig, hiszen ez nem egy szokványos verseny.
- Van egyfajta követelmény, amelyet az Oktatási Hivatal állít össze, így a versenyre a követelményrendszer alapján készülünk úgy, mintha egyébként egy érettségi lenne. Igaz, hogy középszinten van a verseny, de a középszintnek is a legfelső szintjén, igazából mintha érettségire készülnénk gőzerővel - árulta el az oktató.
- A versenyen a környezetvédelemtől kezdve az újrahasznosításig, a megújuló energiáig nagyon sok dologra kell figyelni.
- A környezetvédelem területeit - környezetvédelmi alapismeretek, környezettechnika, hulladékgazdálkodás, ökológia, biológia - átöleli a verseny.
Maga a környezetvédelem egy emberi tevékenység, amely intézményesített és arra hivatott, hogy a jelenlegi természetes állapotokat őrizzük meg, illetve az okozott emberi károkat, helyre állítsuk. Megsérült a természetes körforgás, hiszen beleavatkoztunk az emberi tevékenységgel, prioritási sorrendben az első, hogy óvjuk környezetünket.
Ezen belül vannak területek - környezetgazdálkodás, talajvédelem, vízminőség-védelem - ezeket a témaköröket járjuk át. Kezdve a környezettechnika tantárgy elemeivel, mint a víztisztítás, a szennyvíztisztítás - magyarázta az oktató, akitől megtudtuk, hogy tanítványával kísérleteket is végeznek.
- Nekünk van egy nagyon szuperül felszerelt laborunk itt, az iskolában. Gyakorlatilag nagyon magas színvonalon tudjuk végezni a vizsgálatokat. Nyilván nem akkreditált ez a vizsgálat, de a környezeti elemeket - például egy vízmintát meg tudunk oda-vissza vizsgálni különböző szennyező komponensekre. Előnyben részesítjük, hogy gyakorlatok, illetve a nyári összefüggő gyakorlatok alkalmával kint vagyunk terepen a hulladékkezelő létesítményeknél, amelyek vannak a városban, illetve a környéken, a környező szennyvíztisztító- telepeken, tehát gyakorlatias képzésünk van az iskolában.
A versenyen szépen szereplő Karuczka Adrienn számára egyfajta családi kötelesség is volt ezen a versenyen indulni.
- Azért választottam ezt a versenyt, mert igazából a nagypapámhoz is köthető a környezetvédelem. Emiatt is nagyon kedvelem ezt és ezért szerettem volna elmenni versenyre. Az én kedvenc témaköröm a környezet-természetvédelem, ezeket jobban kedvelem, mert ebben tudnak apukámék is segíteni, amit nem nagyon tudok, az az atomos dolgok - gamma sugárzás, sugárzások - sajnos ez az, amit nem tudok megjegyezni, de próbálkozom vele minél többször, s így talán sikerül - árulja el a fiatal tehetség, akihez a különböző kísérletek is közel állnak.
- Igen, mert ugye mamának a laborjában is mikor dolgoztam nyáron, ezeket szoktam csinálni, így jobban tudom ezt. A versenyen az írásbeli nehezebb volt, remélem a szóbeli kicsit könnyebb lesz, próbálkozom.
Én nem ebben a szakmában szeretnék továbbmenni, hanem művészeti téren Debrecenbe, de nem lehetetlen, hogy ilyesmit is csinálnék. Úgymond jó vagyok művészetben is, de a környezetvédelem is érdekel, így még bármi lehet - árulta el Karuczka Adrienn.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 15. 05:52, szombat | Helyi
TERMÉNY- ÉS TERMÉKBEMUTATÓ
Rengeteg helyről érkeztek kistermelők, családok, a „Legszebb Konyhakertek Program” országos díjátadójára Karcagra.
2025. November 15. 00:00, szombat | Helyi
A KATASZTÓFAVÉDELEMMEL ISMERKEDTEK AZ ISKOLÁSOK
Milyen érzés légzőkészüléket viselni? Hogyan néz ki a tűzoltók egy napja? Ezekre a kérdésekre első kézből kaphattak választ iskolások a Jászberényi Tűzoltó-parancsnokság katasztrófavédelmi megbízottjainak jóvoltából.
2025. November 14. 04:58, péntek | Helyi
NYUGDÍJAS TALÁLKOZÓ
A Karcagi Kátai Gábor Kórház ebben az évben is megtartotta hagyományos nyugdíjas találkozóját, melyre szeretettel vártak minden egykori kórház dolgozót.
2025. November 14. 04:08, péntek | Helyi
CSÚNYÁN ÖSSZETÖRTE MAGÁT ÉS MÉG BÜNTETÉS IS VÁR RÁ
A Szolnoki Járási Ügyészség ittas járművezetés miatt emelt vádat egy 25 éves férfival szemben, aki ittasan elesett egy elektromos rollerrel.
