Hírek
2016. Szeptember 18. 09:14, vasárnap | Helyi
Óvodai évkezdés
A Madarász Imre Egyesített Óvodában Gulyás Ferencné intézményvezetővel beszélgettünk a tanévkezdésről.
- A Táncsics körút 17. számú óvodánk a nyáron teljesen megszépült, a gyerekek örömmel vették ezt évkezdéskor birtokba - mondta a vezető, akitől megtudtuk, a Zöldfa úti óvoda teljes körű felújítására és a SZIM óvoda csoportbővítésének pályázatát már beadták, várják az eredményt. A Kinizsi úti óvodában a konyha felújítását valósítanák meg pályázat segítségével.
A tanévkezdés zökkenőmentes volt, 30 óvodai csoporttal indultak a 9 óvodában. A gyermeklétszám a férőhelyek teljes kihasználtságával indult . A három éves kötelező óvodáztatás mellett lehetőség nyílt arra, hogy a 2,5 éves gyermekeket is felvehették. Szeptember 1-jén elkezdődött a beszoktatás időszaka, majd indul a program is a szüreti mulatsággal, a Mihály napi rendezvényekkel, majd október elején köszöntjük a kisovosainkat.
A napi programok a szokásos napirend szerint alakul, a fő tevékenység a játék, s ezen belül a játékos tanulás irányított programokkal valósul meg. A mozgásfejlesztés az udvari játék kiemelt feladat, de komoly szerepet kapnak a szülőkkel közös programok is, hiszen a júniusi tanév zárásáig sok olyan rendezvény van, amelyre várjuk a gyermekek szüleit is. Idén is lesz ovi gála, adventi, karácsony program, Kelj fel Jancsi!, lesznek koncertek, nyitnak az ovigalériák, majd januártól a farsanggal indul a tavaszi programsorozatunk, akkor is színes kavalkáddal várjuk majd az érdeklődőket, szülőket- ígérte az intézményvezető.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 30. 08:58, vasárnap | Helyi
A MÁV azzal büszkélkedik, hogy az utolsó 60 éves HÉV-et is leselejtezte
Búcsúzik egy legenda Budapest és környékének síneiről: kivonják a forgalomból a hatvanéves MIX/A HÉV motorvonatokat
2025. November 29. 06:12, szombat | Helyi
ELKAPTÁK A TOLVAJT
Egy jászladányi ház esett rövid időn belül kétszer is áldozatul egy helyi betörőnek. A rendőrök elkapták a tolvajt.
2025. November 29. 06:08, szombat | Helyi
SZALAGAVATÓ ÜNNEPSÉG A VÁROSI SPORTCSARNOKBAN
A Városi Sportcsarnokban tartotta meg szalagavató ünnepségét a Karcagi Nagykun Református Oktatási Központ Gimnázium Tagintézménye.
2025. November 29. 06:00, szombat | Helyi
WOMEN’S LAB KONFERENCIA ÉS KIÁLLÍTÁS
Család, vagy karrier? Család és karrier? Hogy tudja összeegyeztetni egy női vállalkozó az üzletet a családdal? Kikre számíthat ebben a küzdelemben? Az egyik lehetséges segítő a Women’s Lab, amely folyamatos bemutatkozási lehetőséget ny
