Városlista
2025. július 31, csütörtök - Oszkár

Hírek

2021. Szeptember 10. 08:31, péntek | Helyi

ÓVÓDAI NEVELÉSI ÉVKEZDÉS

ÓVÓDAI NEVELÉSI ÉVKEZDÉS

Gulyás Ferencnével, a Madarász Egyesített Óvoda intézményvezetőjével a Kuthen úti Óvodában tartott tanévnyitó értekezleten beszélgettünk az új nevelési évről.

A tanévnyitó értekezleten megfogalmazzák azokat a feladatokat amelyek előttük állnak és számba veszik az eddig elért eredményt, programot, amit szeretnének megőrizni és idén is megvalósítani.
Az idei évben nagy kihívás, hogy a jelenléti óvodai nevelést minél hosszabban fenn tudják tartani. Nagy figyelmet fordítanak arra is, hogy a tehetséggondozó programjaik megvalósulhassanak.

Ebben az évben 29 óvodai csoport indult a kilenc óvodában. Óvodapedagógusi létszámunkat tekintve hat új, friss diplomás óvodapedagógus kezdett szeptember elsején. Nagy feladat lesz az ő segítésük.
Működnek majd a szakmai munkaközösséget és készülnek a feladatokra, az Oktatási Hivatal bázisintézményi programjaira bemutató foglalkozásokkal.
Kiemelt feladat a Zöld óvodák jó gyakorlatait továbbvinni.

A Nemzeti Tehetség Program támogatásával nyolc projekt most fejeződött be, újabb pályázati projekteket készítettek a nyár folyamán, ezekre pályáznak.
Több mint 20 tehetségműhely alakult, felölelik valamennyi tehetségterületet, a régi műhelyvezetők mellett az új kollégák is bekapcsolódnak ebbe a tevékenységbe is.
Az óvodákban igyekeztek olyan feltételeket teremteni, hogy a beszoktatás folyamata zökkenőmentes legyen a bölcsődéből és az otthonról érkező gyermekeknek.

Elkészültek azok a fejlesztések is, amelyek be voltak ütemezve a nyári időszakra. A csoportszobák festésén és tisztasági meszeléseken túl nagyobb volumenű fejlesztések is megvalósultak. A Kuthen úti Óvoda udvarán az utolsó simításokat végzik, az udvari játékok alatti esésvédelem cseréje történik meg gumiburkolatra, a SZIM Óvoda két csoportszobájának a padlózat cseréje is megtörtént, megszépültek az óvodákban az udvari mesefalak.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 30. 08:00, szerda | Helyi

AUGUSZTUS 10-IG LÁTOGATHATÓ A KIÁLLÍTÁS

Festmények, fotók, grafikák is láthatók azon a népszerű kiállításon, amely a Berekfürdői Nemzetközi Nagykun Művésztelep 30 évét mutatja be a Rónai malomban. A tárlatot 2025. augusztus 10- ig lehet megtekinteni.

2025. Július 30. 08:00, szerda | Helyi

AZ ITTAS ÉS BÓDULT SOFŐRÖKRE VADÁSZTAK

A ROADPOL Operational Group éves ellenőrzési terve alapján, a rendőrség egy héten keresztül országos közúti ellenőrzést tartott Magyarország teljes területén.

2025. Július 30. 00:00, szerda | Helyi

IVÓCIMBORÁJÁT IS MEGLOPTA

Nem volt elég az együtt italozás, kábítószerre kellett az ivócimbora pénze. A Jászberényi Járási Ügyészség kifosztás bűntette miatt indítványozta egy 25 éves jászberényi férfi letartóztatását.

2025. Július 29. 08:00, kedd | Helyi

ELLENŐRZÉS SZÁRAZFÖLDÖN ÉS VÍZEN

Földön és vízen ellenőriztek a rendőrök és a társszervek munkatársai a Tisza-tó térségében.