Hírek
2025. Július 10. 16:00, csütörtök |
Sport
Forrás: mti
Párizs 2024 - Muhari Eszter, Fojt Sára és Major Veronika átvette a kicserélt bronzérmét
Újra csillogó bronzéremmel a nyakában fotózkodhatott szerdán a tavalyi párizsi olimpián harmadik helyezést elért Muhari Eszter, Fojt Sára és Major Veronika.
A három olimpikon helyszínen kapott medáljainak állaga ugyanis megromlott, ezért azok cserére szorultak.
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) székházába szervezett ünnepségen Gyulay Zsolt elnök hangsúlyozta, fontosnak tartották, hogy akik dobogóst helyezést értek el az olimpián, azoknak az érme rendben legyen. Hozzátette:
ez egy ékes bizonyítéka annak az eredménynek, amit elértek, és ő maga is nagy becsben tartja a Szöulban és Barcelonában nyert érmeit.
Az elnök felidézte, hogy a nemzetközi sajtóban is elterjedt, hogy a fenntarthatóság jegyében - azaz újrahasznosított anyagból - készített párizsi érmek nem megfelelő minőségűek, kezdenek porlani és elszíneződni, majd miután ezt a lányok is jelezték feléjük, utánajártak a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál (NOB) annak, hogy mit lehet tenni. Felvették a kapcsolatot az éremkibocsátóval és a párizsi szervezőkkel, majd a NOB segítségével megszervezték a cserét.
"Hosszú procedúra volt, de a lányok megérdemelték, hogy legyen egy normális, szépen csillogó érmük. Remélem, ez most már tartós lesz" – zárta szavait Gyulay Zsolt, majd az ünnepség keretében videóról mindhárom magyar olimpikon versenyét felidézték.
Érdekesség, hogy a két bronzot nyert kajakos Fojt Sára csak az egyik érmét cseréltette ki.
"Nagyon sokáig gondolkoztam azon, hogy egyáltalán kicseréljem-e az érmeimet. Végül úgy döntöttem, hogy az egyik eredetit megtartom, hiszen mégiscsak az volt, amelyiket akkor Párizsban a dobogón a nyakamba akasztottak" – indokolta döntését az MTI-nek Fojt Sára, aki szerencsésnek tartja magát, hogy két harmadik helyezésének köszönhetően megtehette ezt.
Elárulta, hogy különbség leginkább a csillogásban van az érmek között, és örül neki, hogy a most kapott medál ugyanúgy csillog, mint amikor Párizsban a nyakába akasztották. A video visszanézése után azt mondta, kívülről izgalmasabbnak tűnt a verseny, mert ott a hajóban nem érezte, hogy ilyen szoros volt a befutó.
A párbajtőrvívó Muhari Eszter emlékeztetett rá, már az olimpiai faluban elterjedt, hogy gond van az érmekkel, és kezdenek kopni, majd mivel az övével is ez történt, kezdett kicsit aggódni. Hozzátette: a MOB kereste meg azzal, hogy lehetőség van az éremcserére.
"Hosszú folyamat volt, sokat kellett rá várni, de megérte" – jelentette ki a vívó, aki eredményes idényen van túl, hiszen két világkupát is sikerült nyernie. Úgy érzi, másoknak is meg tudta mutatni, hogy nem véletlenül lett harmadik az olimpián. A bronzasszót rengetegszer visszanézte, és alaposan kielemezte, hiszen elmondása szerint azóta tízszer találkozott újra a páston azzal az észt versenyzővel, akit akkor legyőzött.
A sportlövő Major Veronika azt mondta, mindig elsírja magát, amikor megnézi a versenyének utolsó másfél percét, a szétlövést, s nem volt ez másképp ezúttal sem.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 26. 07:54, vasárnap | Sport
Rövidpályás úszó-vk – Kós Hubert 100 méter háton is világcsúcsot úszott
Kós Hubert 100 méteres hátúszásban világcsúcsot ért el a rövidpályás világkupa-sorozat harmadik, torontói állomásának szombati zárónapján.
2025. Október 24. 08:34, péntek | Sport
Európa-liga - Nyolc perc alatt szerzett három góllal nyert a Ferencváros Salzburgban
A magyar bajnok Ferencváros egygólos hátrányból fordítva 3-2-re nyert a Salzburg vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök este játszott harmadik fordulós mérkőzésén.
2025. Október 23. 08:47, csütörtök | Sport
Európa-liga - Sokat érhet egy salzburgi pontszerzés a Ferencvárosnak
2025. Október 23. 08:40, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Szoboszlai gól és gólpassz, a Liverpool megszakította rossz sorozatát
Szoboszlai Dominik góljának és gólpasszának is köszönhetően a Liverpool 5-1-re nyert az Eintracht Frankfurt otthonban a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának szerdai harmadik fordulójában.
