Városlista
2026. június 10, szerda - Margit

Hírek

2013. Május 15. 06:00, szerda | Helyi

Fél lábbal a FINAL FOUR-ban!

Fél lábbal a FINAL FOUR-ban!

Meggyőző fölénnyel hozták kosarasaink a rájátszás első mérkőzését Kunszentmárton ellen. Figyelem! Szombaton Pingvin-Kupa döntő!

KOSÁRLABDA •Megyei Felnőtt Bajnokság •Rájátszás • 1. mérkőzés

Kosarasaink már "fél lábbal" a FINAL FOUR-ban!

A Városi Sportcsarnokban, mondhatni családias hangulat (valószínűleg a Győr-Larvik BL-döntőt választották többen is sportprogramnak) fogadta az alapszakaszban 2. helyen végzett csapatunkat és a 7. helyezett kunszentmártoniakat. A két győzelemig tartó rájátszás mérkőzéseinek első találkozóján azért volt biztatás és szurkolás, s lelkesen tapsoltak a nézők.

Az egykor, nem is oly rég még az NB II-ben hasonló felállással kezdő csapatunk udvariasan adott egy-két vendégpontra lehetőséget a kunszentieknek, majd beindították a pontgyártást, főleg Erdei Józsi és Kovács Isu jóvoltából. Így már a félidőben megnyugtató előnyt szereztek.

Az eredmény a folytatásban a becsületesen küzdő vendégek harcossága ellenére, valamint Fodor Csaba edző folyamatos cseréinek köszönhetően sem változott, sőt inkább növekedett.Végül mindenki pályára lépett, s egyértelműen látszott, komplett csapatunk az esélyesebb a párharcból a továbbjutásra. Az utolsó hazai kosarat Rideg Laci, a már 30 éve karcagi színekben játszó, már-már elnyűhetetlen center szerezte. Szép volt fiúk!

Karcagi SE - Kunszentmártoni TE 79:57 (25:15,17:10,15:9,22:23)
Karcagi SE: Kiss János 3/3p., Erdei József 22/6p., Kovács István 21/3p., Rideg László 6p., Pásztor György 5/3p.
Cserék:Hajdú Gábor 2p., Simon László 14/6p., Szepesi Balázs, Mészáros András, Tóth Imre, Kovács Zsombor 6/6p.
Edző: Fodor Csaba

FIGYELEM! PINGVIN-KUPA DÖNTŐ!
A városi kosárlabda bajnokság utolsó fordulója következik 2013. május 18-án, szombaton 9.00 órától a Városi Sportcsarnokban!
Minden szurkolót, a szülőket, a nagyszülőket és mindenkit, aki szereti a kosárlabdát, várunk szeretettel!

Karcagi SE Kosárlabda Szakosztálya

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Június 09. 06:00, kedd | Helyi

350 ÉVES A KARCAGI REFORMÁTUS OKTATÁS

350 éves a karcagi református oktatás, emellett több fontos évfordulót is ünnepel az idei tanévben az intézmény. Mindezek apropóján jubileumi emlékhetet szervezett a Karcagi Nagykun Református Oktatási Központ.

2026. Június 09. 06:00, kedd | Helyi

KÉSZÜL A NYÁRI SZEZONRA A LIGET ÚTI SPORTCENTRUM

Nyáron sem áll meg az élet a Karcagi Liget Úti Sportcentrumban.

2026. Június 09. 06:00, kedd | Helyi

BALESETET OKOZOTT-LETARTÓZTATTÁK

A Szolnoki Járási Ügyészség segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntette miatt indítványozta egy törökszentmiklósi férfi letartóztatását.