Hírek
2017. Október 26. 18:08, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti
Petesejtjeit árulta egy nő a neten

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy 36 éves nő ellen, aki az interneten árulta a petesejtjeit - közölte a vádhatóság csütörtökön az MTI-vel.
A petesejteket megvásárló öt nő ellen az emberi test tiltott felhasználása, illetve annak kísérlete a vád, míg az adományozót ennek a bűncselekménynek a bűnsegédi elkövetésével és csalással vádolják - írta a közleményben Ibolya Tibor fővárosi főügyész.
A vádlott 2013-ban és 2014-ben egy internetes portál petesejt-donációval foglalkozó fórumán álnéven hirdette magát, így ismerkedett meg meddő nőkkel, felajánlotta nekik a petesejtjét, amiért több esetben pénzt is kért. Emellett a donációs eljárás során felmerülő költségekre - utazás, orvosi vizsgálatok - hivatkozva is kért összegeket.
A nő az így megismert emberek közül néhánynak donációs eljárásban valóban adott petesejtet. Ezekben az esetekben az egészségügyi törvény szerinti rokonsági kapcsolat igazolására többnyire hamis iratokat is készítettek, együtt keresték fel a közjegyzőt.
A vádlott tudta, hogy a biológiai korlátok miatt egyszerre több embernek nem adományozhat petesejtet, így a vád szerint később csupán a sértettek pénzének megszerzése volt a célja - mutatott rá a főügyész.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 31. 07:47, csütörtök | Belföld
15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik
A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik
2025. Július 31. 07:46, csütörtök | Belföld
Százezernél többen kezdhetik meg felsőfokú tanulmányaikat szeptemberben
A pótfelvételivel együtt százezernél többen kezdhetik meg felsőfokú tanulmányaikat szeptemberben
2025. Július 31. 06:00, csütörtök | Belföld
Továbbra is változatlan feltételekkel érvényesíthető a négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezménye
A négy vagy többgyermekes anyáknak 2020. január 1-je óta a kereső tevékenységből származó jövedelmük után nem kell szja-t fizetniük, ebben semmilyen változás nem történt.
2025. Július 30. 13:23, szerda | Belföld
Ma indul az új adategyeztetési kampány; a NAV ezúttal a hibás bevallásgyakoriságra figyelmeztet
A NAV ma értesíti azokat az adózókat, akik online számlaadat-szolgáltatásaik és pénztárgépadataik alapján 2025-ben átlépték az éves áfabevallásra vonatkozó értékhatárt, mégsem váltottak havi vagy negyedéves bevallásra.