Hírek
2023. November 04. 05:00, szombat | Helyi
RAJZPÁLYÁZAT EREDMÉNYHIRDETÉSE
Közel 150 különböző pályamunka érkezett a Városi Csokonai Könyvtár által kiírt rajzpályázatra. Az eseményre az Országos Könyvtári Napok keretein belül került sor.
Szabó Péterné gyermekkönyvtáros elmondta, hogy tizenhetedik alkalommal rendezték meg az Országos Könyvtári Napok rendezvénysorozatát, amely idén a szakmának országosan az egyik legnagyobb szintű összefogása volt.
-Mindig van egy mottó, amely mentén halad a programsorozat kínálata; idén a „híd” szerepet próbálta erősíteni; a generációk között, illetve a különböző történetek közötti kapcsolatot próbálja előtérbe helyezni. Igyekeztünk a saját programjainkkal is minél több korosztályt megszólítani. Volt új projekt is; egy finom kávé és halk, lágy zene mellett lehetett felfedezni a régi, illetve az új köteteket a könyvtárukban. Ezen kívül könyvbemutatóval, rajpályázattal kicsiknek és nagyoknak, rendhagyó irodalom órával, gyermekjógával, művészeti előadással, valamint a hagyomány és a mai kor ötvöződésén keresztül egy divatbemutatóval is készültünk az érdeklődőknek-mondta el a szervező.
Dr. Kasuba Jánosné, a Könyvtárostanárok Munkaközösségének a vezetője, aki a rajpályázatra készült művek zsűrizésében vállalt főszerepet elmondta, hogy közel százötven, különböző technikával készült pályamunka érkezett.
-A gyermekeknek olvasmányélmény alapján kellett megrajzolniuk a kedvenc történetüket. Óvodából és iskolából is egyaránt érkeztek pályaművek. A mai digitalizált világban kifejezetten fontosnak tartjuk, hogy olvassanak, rajzoljanak a gyerekek. A verseny céljai között nem titkolt szándékként is szerepelt, hogy népszerűsítsük ezeket a tevékenységeket. Büszkék vagyunk erre a kiállításra, büszkék vagyunk minden nevezőre, aki részt vett ezen a felhíváson-mutatott rá a dr. Kasuba Jánosné.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 19. 06:00, csütörtök | Helyi
MOZGALMAS ÉV ELÉ NÉZ AZ AKÁCLIGET GYÓGY-ÉS STRANDFÜRDŐ
Országos Nyugdíjas Művészeti Találkozó, Strandok Éjszakája, Motoros találkozó és rendszeres éjszakai fürdőzések is szerepelnek a programkínálatban. Mozgalmas év elé néz a karcagi Akácliget Gyógy- és Strandfürdő.
2026. Március 19. 06:00, csütörtök | Helyi
A LEGSZEBB HAVAS FOTÓK KÉSZÍTŐIT DÍJAZTA AZ ÖNKORMÁNYZAT
A fotósok számára a januári nagy havazás maga volt a megvalósult álom, hiszen olyan pillanatokat örökíthettek meg, amely nem mindig adatik meg.
2026. Március 19. 06:00, csütörtök | Helyi
ÖRÖMTELI PILLANATOK- TAGGYŰLÉST TARTOTT A NAPSUGÁR NYUGDÍJAS KLUB
A közösség ereje és az aktív időskor lehet a hosszú élet titka? Karcagon legalábbis ebben hisznek.
2026. Március 19. 06:00, csütörtök | Helyi
ELLOPTA AZ AUTÓT-MOST LETARTÓZTATTÁK
Bepattant a járó motorral hagyott autóba, majd el is sodorta a jármű tulajdonosát az a heves vármegyei férfi, akit a Szolnoki Járásbíróság most letartóztatott.
