Hírek
2021. Július 24. 08:31, szombat | Helyi
REFORMÁTUS KÖZÉPISKOLÁÉRT DÍJ
Idén Pataki Máté vehette át a „Karcagi Református Középiskoláért Díj”-at Nt. Koncz Tibor esperestől és Tóth Barna igazgatótól.
A ballagási ünnepségen vette át Pataki Máté, a Karcagi Nagykun Református Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium 12.c osztályosa eredményes tanulmányi és sporttevékenységéért a „Karcagi Református Középiskoláért Díj”-at Nt. Koncz Tibor esperestől és Tóth Barna igazgatótól.
Számos alkalommal vett részt a matematika és orosz tantárgy megyei és országos megmérettetésein, a Dr. Hajdú-Moharos József Országos Református Földrajzi Tanulmányi Verseny országos döntőjében 2. lett. Atlétikában a református országos bajnokságon és a diákolimpia megyei döntőjén is felállhatott a dobogó legmagasabb fokára. A kosárlabda csapat meghatározó játékosaként megyei bajnokként ott volt az országos diákolimpiai döntőben is.
Osztályfőnökétől, Kisari Katalintól egy nagyon jó közösséget kapott, tanáraitól pedig jó alapokat a tantárgyakból, így matematikából, amire neki a továbbtanulásnál is szüksége lesz.
Az érettségije jól sikerült, a törit nehezebbnek érezte, a többi jegyében bizakodó, éppúgy mint a felvételin,a mire sokat készült. Gépészmérnöki karra készül, ezen a vonalon képzeli el a jövőjét.
A digitális oktatás alatt is szorgalmasan tanult, próbál alaposabban felkészülni, hiszen erre a tudására az egyetemen is szüksége lesz.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 20. 19:46, hétfő | Helyi
Egy háromtagú szolnoki család életét mentette meg az érzékelő
Jelzett a szén-monoxid-érzékelő vasárnap este Szolnokon, egy Kolozsvári úti társasházi lakásban.
2026. Július 20. 19:35, hétfő | Helyi
Nagy mennyiségű fahulladék égett Karcagnál
Összesen ezerkétszáz köbméter ledepózott fahulladék gyulladt ki hétfő hajnalban egy Karcag külterületén található telepen.
