Hírek
2023. Március 21. 05:01, kedd | Helyi
RENDKÍVÜLI TÁMOGATÁS A KIS HENTESÜZLETEKNEK
A kormány 4,5 milliárd forint támogatást nyújt a kis hentesüzleteknek.
A nehéz gazdasági környezetben is támogatja a kormány a kistelepüléseket, ennek keretében 4,5 milliárd forintot szán a kis hentesüzletek megsegítésére, közölte közleményében az agrárminiszter.
Nagy István közölte, hogy az agrártárca tisztában van a kiskereskedelmet sújtó nehézségekkel, többek között az energiaválsággal és az inflációval.
Nagy István közleményében kitért arra is, hogy az alapvető szolgáltatások mennyiségileg és minőségileg magasabb színvonalú hozzáférhetővé tétele nagyban növeli a kistelepülések népességmegtartó erejét. Ezek között is fontos szerepet játszik az élelmiszerekhez való hozzáférés. Ennek biztosítását szolgálja a mikrovállalkozásként működő hentesüzletek támogatása, amelynek segítségével sikerülhet megőrizni ezeket az üzleteket a jelenlegi gazdasági kihívások mellett is. Az összesen 4,5 milliárd forintnyi forrásra az év elején pályázhatnak az érintettek.
A tárca tervei szerint több mint ezer hentesüzlet részesülhet a boltonként akár 3 millió forint támogatásban.
A kis hentesüzletek létrehozhatnak rövid ellátási láncokat, hozzájárulhatnak az élelmezésbiztonság megvalósulásához, fenntartásához, emellett munkát biztosítanak az ott élőknek. Ezek a kereskedelmi egységek biztosítják hazánk tradicionális, változatos, térségi ízvilágának és konyhaművészetének fennmaradását is. Egyszersmind ezeknek az üzleteknek a léte a vidék és különösen a kistelepülések népességmegtartó erejének is az alapját képezik, így a támogatásuk társadalmi és demográfiai szempontból is jelentős.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 10. 06:00, szerda | Helyi
VÁROSI PEDAGÓGUSNAP
Ünnepélyes keretek között köszöntötték a város pedagógusait Karcagon. A Városi Önkormányzat által szervezett eseményen nemcsak a köszönet szavai hangoztak el, hanem átadták a legrangosabb helyi szakmai elismeréseket is.
2026. Június 10. 06:00, szerda | Helyi
KIÁLLÍTÁS NYÍLT A REFORMÁTUS NAGYTEMPLOMBAN
Ritkán látható kincsek költöztek a karcagi Református Nagytemplom galériájába.
2026. Június 10. 06:00, szerda | Helyi
LETARTÓZTATÁSBAN-8 ÉVEN KERESZTÜL KÁROSÍTOTTA A KÖLTSÉGVETÉST
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség minősített költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indítványozta egy megyebeli férfi letartóztatását,
2026. Június 10. 06:00, szerda | Helyi
ELÜTÖTTE, MAJD TOVÁBBHAJTOTT
Csak pár centiméteren múlott, hogy nem a kerékpárját toló fiatalt, hanem a járművet ütötte el egy jászberényi nő. Az ütközést követően megállás nélkül továbbhajtott.
