Hírek
2012. Augusztus 01. 13:11, szerda |
Külföld
Forrás: Baranyi László. az MTI tudósítója jelenti
Romániai népszavazás - Közzétették a referendum végeredményét

A román központi választási iroda (BEC) szerdán közzétette a felfüggesztett államfő leváltása ügyében vasárnap rendezett népszavazás hivatalos végeredményét.
Románia 18,3 millió választójoggal rendelkező állampolgára közül csaknem 8 és fél millió adta le voksát, vagyis a választói névjegyzékben szereplők 46,24 százaléka. A részvevők 87,5 százaléka (7,4 millió) szavazott igennel, és 11 százaléka (940 ezer) nemmel Traian Basescu leváltására. A felfüggesztett államfőt támogató ellenzéki Demokrata Liberális Párt bojkottálta a népszavazást.
A hivatalos végeredményt a BEC szerdán eljuttatja az alkotmánybírósághoz, amelynek meg kell állapítania, hogy érvényes volt-e a referendum. Korábban a taláros testület leszögezte, hogy a népszavazás érvényességéhez a választók többségének (ötven százalék plusz egy főnek) a részvétele szükséges. Ha érvénytelenítik a referendumot, Basescu visszatérhet az elnöki hivatalba. Az alkotmánybíróság erre vonatkozó határozata akkor lép hatályba, amikor felolvassák a parlament két házának együttes ülésén. Emiatt újabb rendkívüli ülésszakra kell összehívni a parlamenti vakáción lévő törvényhozást.
A referendumon Székelyföldön volt legalacsonyabb a részvétel: Hargita megyében a választópolgárok 13,6 százaléka, Kovászna megyében 18,6 százaléka, Maros megyében 35,1 százaléka járult az urnákhoz. Az ország történelmi régiói közül Erdélyben volt a legalacsonyabb a részvétel, és Olténiában - Románia déli részén - a legmagasabb.
A parlament által július 6-án tisztségéből felfüggesztett Traian Basescu államfő leváltásában döntő tényezővé vált, hogy a referendumon a részvétel eléri-e az érvényességi küszöböt. Az eredmények ismeretében, amelyek a referendum érvénytelenítését és Traian Basescu visszatérését vetítik előre, a leváltását kezdeményező Szociál-liberális Szövetség (USL) politikusai a küszöb meghatározását kezdték vitatni. Szerintük nem egyértelmű, mekkora számból kell kiszámolnia a választópolgárok ötven százalékát, a 18,3 millió román választópolgár közül ugyanis mintegy hárommillió már nem él az országban. A tavalyi népszámláláson kiderült, hogy Romániában valójában csak 19 millió állandó lakos és legfeljebb 16 millió szavazópolgár él. Ha ez utóbbit vennék alapul, akkor a vasárnap leadott nyolc és fél millió szavazat elegendő lenne a referendum érvényesítéséhez.
Kedden Crin Antonescu ideiglenes államfő is úgy nyilatkozott, hogy reméli, az alkotmánybíróság érvényesíti a vasárnapi népszavazás eredményét, mert a választópolgárok valójában leváltották Traian Basescut.
A jogászok szerint a népszámláláskor felvett statisztikai adatoknak semmilyen jogi relevanciájuk nincs, amikor a választójogról van szó. A szakértők több ízben rámutattak, hogy a választójog a külföldön dolgozó román állampolgárokat is megilleti, közülük több tízezren rendszeresen éltek is vele, és ők jogosan szerepelnek a választói névjegyzékben. Crin Antonescu ideiglenes elnök keddi érvelését a jelenlévő újságírók ezért csak politikai üzenetként értelmezték, amellyel azt próbálta bebizonyítani, mennyire igazságtalan Basescu visszatérése a hatalomba.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 02. 08:55, szombat | Külföld
Donald Trump atomtengeralattjárókat vezényelt új pozícióba Dimitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére reagálva
Donald Trump amerikai elnök atommeghajtású tengeralattjárókat vezényelt új pozícióba pénteken, reagálásként Dimitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére.
2025. Július 31. 07:49, csütörtök | Külföld
Hszi Csin-ping: Kína gazdasága továbbra is komoly kihívásokkal néz szembe
Kína gazdasága továbbra is komoly kockázatokkal és kihívásokkal néz szembe - figyelmeztetett Hszi Csin-ping kínai államfő a Kínai Kommunista Párt legfelső döntéshozó testületének szerdai ülésén Pekingben.
2025. Július 30. 07:33, szerda | Külföld
Fegyveres támadás történt egy New York-i felhőkarcolóban, többen meghaltak
Két biztonsági őr és két irodai alkalmazott halt meg a New York-i felhőkarcolóban hétfő este történt fegyveres támadásban – derül ki az erőszakos cselekménnyel kapcsolatban kedden nyilvánosságra hozott részletekből.
2025. Július 29. 07:45, kedd | Külföld
Parajd - Bevezették a Korond-patak vizét a bánya fölött megépített csőrendszerbe
Bevezették hétfő hajnalban az elárasztott parajdi sóbánya fölött folyó Korond-patak vizét az ebből a célból épített csőrendszerbe, és ezzel végéhez közelednek a bányánál zajló sürgősségi munkálatok