Városlista
2026. május 24, vasárnap - Eszter

Hírek

2023. Szeptember 25. 16:12, hétfő | Helyi
Forrás: Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

SÓLYALOPÁS

SÓLYALOPÁS

Egy kunszentmártoni férfi úgy gondolta, hogy egy csónakszállító utánfutó ellopásából tesz szert pénzre. El is kezdte az eszköz átalakítását, azonban befejezni már nem tudta, mert a helyi nyomozók elfogták.

Egy 40 éves férfit gyanúsítanak a kunszentmártoni rendőrök azzal a bűncselekménnyel, ami 2023. szeptember 22-én 19 óra és szeptember 23-án 2 óra között történt a helyi strandon.

A sértett korábban itt helyezte el az 1 millió forintot érő csónakszállító utánfutóját, amit a tettes a lakcíméig húzott. Ott aztán elkezdte a sólya átalakítását: felületét néhány helyen zöld festékkel átfújta, letépte a szürke filcanyagot a csónakvezetőről, levette a hátsó fémáthidalót, a lámpákat és a forgalmi rendszámot.

Bejelentést követően a rendőrök igen gyorsan megállapították az elkövető kilétét, akinél kutatás során megtalálták az értékes utánfutót és a rendszámtáblát.

A helyi lakost lopás bűntett miatt hallgatták ki, beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy az utánfutóról levett eszközöket a Körösbe dobta.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Május 23. 06:00, szombat | Helyi

NYÁRI SZÜNIDŐ-LOGISZTIKAI ÉS ANYAGI KIHÍVÁSOK

Május vége felé a családok naptára már telítődik: a nyári szünidő közeledtével a szülők számára a legégetőbb kérdés az, hogyan oldják meg gyermekeik biztonságos felügyeletét és tartalmas kikapcsolódását.

2026. Május 23. 06:00, szombat | Helyi

MEGKEZDŐDÖTT A SZÚNYOGOK ELLENI VÉDEKEZÉS

Május második hetében elindult a központi szúnyoggyérítési program, amelyet a katasztrófavédelem koordinál.

2026. Május 23. 06:00, szombat | Helyi

TÓPARTON REJTETTE EL A LOPOTT DOLGOKAT

Jótékonysági szolgálat épületéből vitt el fűkaszákat, benzint, vastalicskát és egy locsolótömlőt, majd elrejtette a tóparton, hogy később ezeket eladja.

2026. Május 23. 06:00, szombat | Helyi

ÉLETVESZÉLYES SÉRÜLÉSEKET OKOZOTT-VÁDAT EMELT AZ ÜGYÉSZSÉG

Várandós barátnőjének okozott életveszélyes sérüléseket, az ügyészség vádat emelt. A nyugalom megzavarására alkalmas tudósítás következik.