Hírek
2021. December 14. 15:02, kedd |
Kék hírek
Forrás: infovárosok/police.hu
Sorra okozta a baleseteket a soproni ámokfutó

Egy óra leforgása alatt három személyi sérüléssel végződő közlekedési balesetet okozott egy feltehetően ittasan, kábítószer hatása alatt és jogosítvány nélkül száguldozó 33 éves sofőr.
Egy budapesti férfi közlekedett Audival Sopronban a Turista utcában hétfőn 17 óra 15 perckor, amikor az út jobb oldalán gyalogosan haladó 80 éves férfit a járművel elsodort, aki elesett és megsérült. A sofőr az útját megállás, illetve segítségnyújtás nélkül folytatta, és a Szőlőskert utcában egy Honda előzésébe kezdett, de manővere során nem tartott megfelelő oldaltávolságot és nekiütközött – közölte a rendőrség.
A baleset után a sofőr ismét nem állt meg, helyette nagyobb sebességre kapcsolt és a Thirring Gusztáv utca kereszteződésénél egy Toyotának hajtott, majd az Audival az út melletti családi ház betonkerítésének csapódva állt meg.
A balesetben a gyalogosan közlekedő soproni férfi, valamint az Audi sofőrje és 22 éves utasa megsérült, őket a mentők kórházba vitték, illetőleg minden érintett kocsiban - valamint a kerítésben - anyagi kár keletkezett – tette hozzá a hatóság.
A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy a balesetek okozója ittasan és kábítószer hatása alatt vett részt a közlekedésben, illetve vezetői engedéllyel nem rendelkezett.
A 33 éves budapesti férfi ellen a Soproni Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Február 17. 09:14, hétfő | Kék hírek
Egyhetes közlekedésbiztonsági ellenőrzés kezdődik
Egyhetes, európai szintű közlekedésbiztonsági ellenőrzés indul hétfőn, amely Magyarországon is elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzésére terjed ki.
2025. Február 16. 08:58, vasárnap | Kék hírek
Rács mögött a műszaki vizsgaállomás korrupt munkatársai
A Nógrád Vármegyei Főügyészség indítványára a bíróság letartóztatott három férfit, akik majd egy éven keresztül kenőpénzeket kínálva, illetve elfogadva engedtek át a műszaki vizsgán rossz műszaki állapotú járműveket.
2025. Február 16. 08:57, vasárnap | Kék hírek
Állatkínzás miatt letartóztatás
A Sárvári Járási Ügyészség eredményesen indítványozta annak az osztrák nőnek a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint több magyarországi ingatlanában rendkívül rossz körülmények között tartott állatokat.
2025. Február 13. 07:09, csütörtök | Kék hírek
Pénzvisszatérítés ígéretével keresik csalók az ügyfeleket az MVM Next nevében
Pénzvisszatérítés ígéretével keresik csalók az ügyfeleket az MVM Next nevében - hívta fel a figyelmet az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. az MTI-nek küldött közleményében.