Hírek
2021. Június 20. 07:32, vasárnap | Helyi
SPORTOLÁSI LEHETŐSÉG KICSIKNEK NAGYOKNAK

Balogh Gyula abádszalóki polgármesterrel a településükön történő sportpálya, műfüves focipálya és a helyi játszótér beruházásról, valamint azoknak a kihasználási lehetőségeiről beszélgettünk.
Üdvözlöm Balogh Gyulát, Abádszalók polgármesterét. Itt vagyunk a Szabadstrandtól nem olyan messze, és nemrégiben került sor egy újabb beruházásfejlesztés átadására. Mit lehet tudni a részletekről?
- Igen, az előző évben adtuk át a Zöld Város Program keretén belül több sétány megújult. Fákat ültettünk, sétányokat, parkokat alakítottunk ki, és játszóteret is építettünk, és itt vagyunk most ennél a játszótérnél, ami nagyon hasznos, hiszen a helyi gyermekek igényeit is ki tudja elégíteni, de mivel közel van a strandhoz, és itt van az üzletsornál, a sportpálya mellett, ezért a kedves vendégek is tudják ezt használni. Nagyon büszkék vagyunk erre a pontra is, hiszen körülbelül 70 éve újult meg utoljára az abádszalóki sportpálya, amely a város központjában van. Nagyon fontos az egészséges életmódra nevelés, és többször fölvetődött, hogy meg kellene újítani ezt a teret is, így ebben az évben sor került ennek is a teljes megújítására. A sportpályának új kerítésrendszert, új korlátrendszert alakítottunk ki. A sportegyesületnek a szervezésében a tao-pénzek, a társasági adó támogatásokból és az önkormányzatnak a kiegészítéséből újítottuk meg teljesen a kerítésrendszert, illetve adományozók, szponzorok segítségével, támogatók segítségével pedig az egész pályarendszer megújult, tehát a füvezet, a talajszerkezet is olyan állapotba került, amely most már egy magas színvonalú oktató-nevelő munkát tud biztosítani a gyerekeink számára. Kilenc korcsoportban működik egyébként a sport a vászonokon a futball szakosztály, hét korcsoportban a gyerekek nevelődnek, illetve van női csoport is most már, és hát a felnőtt csapat pedig szintén részt vesz a bajnokságban egészen jó eredménnyel.
A területfejlesztési operatív programnak köszönhetően pedig az előző évben a sport öltöző újult meg, tehát az volt az első lépcső, úgyhogy megfelelő színvonalon tudjuk most már a sportolóinkat is kiszolgálni. Emellé még a tavalyi évben, augusztusban szintén ugyanebben a komplexumban a Magyar Labdarúgó Szövetség támogatásából és az önkormányzat önerejéből megépült egy műfüves sportpálya.
Ez is nagyon régi vágya volt már a településnek, így rossz időben is tudjuk tartani az edzéseket, illetve nagyon jó szolgálatot tesz az általános iskolás tanulóknak is, hiszen az általános iskola itt van közvetlenül a sportpálya mellett, úgyhogy a szabad területen végzett sportolási lehetőség így adva van és egy magasabb színvonalon tud lezajlani. További fejlesztést is tervezünk. A következő évi támogatásokból lelátórendszereket szeretnénk megújítani, illetve öntözőrendszert kialakítani, és eredményjelzőt is, hogy a helybe kijáró, meccsre járó, meccset szerető emberek el tudjanak hozzánk látogatni és élvezzék a meccs hangulatát.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 01. 08:00, péntek | Helyi
VÉDJÉK NÖVÉNYEK A NÖVÉNYEKET
Védjék növények a növényeket! Ez a „Magyarország legszebb konyhakertje” idei mottója. A mozgalom évről évre több települést vont be, idén már átlépte a háromszázötvenet.
2025. Augusztus 01. 08:00, péntek | Helyi
RABLÁS LETT A ZENEHALLGATÁS VÉGE
A gyanúsított mindent tagad, pedig a rendőrök nála találták meg a mobiltelefont. Talán a fogdán felfrissül az emlékezete.
2025. Augusztus 01. 08:00, péntek | Helyi
KÖNNYEN AKARTAK AUTÓHOZ JUTNI
Nem mindennapi módon próbált autót szerezni egy férfi és annak családja Jászjákóhalmán. A vádirat szerint arra kényszerítették áldozatukat, hogy írja át nevükre a gépjárművet és írja alá az adásvételi szerződést.
2025. Július 31. 09:17, csütörtök | Helyi
SNICCERREL RABOLT
A Szolnoki Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt emelt vádat egy 48 éves férfival szemben.