Hírek
2013. Január 30. 15:10, szerda |
Külföld
Forrás: MTI
Szaga miatt tessékeltek ki egy családot a párizsi Orsay Múzeumból
Kitessékelték egy hátrányos helyzetű család tagjait a párizsi Musée d'Orsay-ból (Orsay Múzeum), miután a látogatók panaszt tettek a szagukra - közölte a társadalmi kirekesztés ellen küzdő ATD-Quart Monde elnevezésű civil csoport, amely a múzeumlátogatást szervezte.
Az eset a hét végén történt. Az egyesület egyik önkéntese által kísért három személy - egy házaspár és 12 éves gyermekük - a Vincent Van Gogh művészetének szentelt teremben tartózkodott, amikor a múzeum alkalmazottai arra kérték őket, hogy hagyják el a helyiséget.
"Azt mondták nekik, hogy a szaguk zavarja a többi látogatót" - erősítette meg a Le Figaro című napilap értesülését Typhaine Cornacchiari, a civil szervezet kommunikációs felelőse. Elmondása szerint a háromtagú család egy olyan teremben folytatta a múzeumlátogatást, ahol kevesebben voltak, ennek ellenére négy biztonsági őr körbefogta és a kijáratig kísérte őket.
"Nem történt botrány, mert az önkéntesünk, aki a családot kísérte, nem akarta még jobban megalázni őket" - hangsúlyozta a kommunikációs vezető.
A civil szervezet szerint, amely ötven éve kísér hátrányos helyzetűeket múzeumlátogatásra, a sajnálatos incidens jól mutatja, hogy "a legszegényebbek mit élnek át a mindennapokban: azt a fajta diszkriminációt, amely akkor ér valakit, amikor az arcára van írva a szegénység".
A fenntartó kulturális minisztérium - jelezve, hogy részletes jelentést kért az Orsay Múzeumtól az incidensről - megerősítette, hogy folytatni kívánja a múzeumok nyitási politikáját a kultúrától távolabb álló közönség felé. Maga a múzeum sajnálatát fejezte ki az eljárás miatt, amelyet azzal indokolt, hogy több látogató is panaszkodott a teremőröknek a család erős szaga miatt, ezért inkább "diszkréten kikísérték őket".
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 15. 18:21, szerda | Külföld
Merénylet: Életveszélyes állapotban szállították kórházba a megsebesített szlovák kormányfőt
Életveszélyes állapotban, helikopterrel szállították a besztercebányai kórházba Robert Fico szlovák miniszterelnököt, akit szerdán Nyitrabányán (Handlova) a kormány kihelyezett ülése után lőttek meg
2024. Május 15. 07:52, szerda | Külföld
Giorgia Meloni: nem egyedül Magyarország mond nemet a migránsok szétosztására
Magyarország nem az egyetlen európai uniós tagállam, amely nemet mond a migránsok szétosztására, magukat sokkal európaibbnak valló nemzetek is ugyanezt teszik
2024. Május 14. 08:14, kedd | Külföld
Eurobarométer: a fiatalok 64 százaléka szavazni kíván a közelgő európai parlamenti választásokon
Az európai fiatalok 64 százaléka szavazni kíván a június 6. és 9. közötti európai parlamenti választásokon, a megkérdezett fiatalok 38 százalékának véleménye szerint a szavazás a leghatékonyabb módszer a véleménynyilvánításra
2024. Május 11. 07:00, szombat | Külföld
Az Egyesült Államok újabb 400 millió dollár értékű hadifelszerelést küld Ukrajnába az orosz offenzíva elleni védekezéshez
Az Egyesült Államok 400 millió dollár (mintegy 170 milliárd forint) értékű újabb fegyverszállítmányt és katonai felszerelést küld az ukrán hadsereg számára, közvetlenül a hadszíntérre.