Hírek
2024. Július 25. 08:43, csütörtök | Helyi
SZAKKÖRI RANDEVÚ

A Kun Kuckó szakköri randevúra hívta az általános iskolásokat, ahol Arany János A fülemile című elbeszélőm költeményének színpadi játékát mutatták be.
A Kun Kuckó diákszínjátszó szakkör úgynevezett szakkörirandevúra hívta az általános iskolásokat, ahol Arany János Fülemile című elbeszélő költeményének színpadi játékát mutatták be.
Szabó Péterné drámapedagógus
Ez a Kun kuckó tulajdonképpen 2008 óta működik az intézményben. Hosszú kihagyás után kezdtünk el próbálni újból. Volt ugye a Covid- helyzet, utána pedig energiatakarékosság, tehát két év kihagyás után egy teljesen új csapattal kezdtem el dolgozni 2023 októberében. Ez az első fellépése a gyerekeknek, akik kicsit izgulnak, de remélhetőleg jól sikerül ez a mai fellépésünk.
Szabó Péterné riporterünknek elmondta, hogy csütörtökönként tartják a szakköröket. Itt általában gyakorolni szoktak. Vannak beszédtechnika órák, improvizációs foglalkozások is, sőt önismereti játékokat, illetve társismereti játékokat is játszanak ezeken az alkalmakon. Erre a darabra úgy próbáltak, hogy a
foglalkozás fele próba, a másik fele pedig játékos tréning volt. A drámapedagógust arról is kérdeztük miért éppen ezt a költeményt vitték fel a színpadra.
Szabó Péterné drámapedagógus
A történet kiválasztása nem egyszerű, mert előbb meg kell ismerni a gyerekeket. Tizenhárman vagyunk, ők is különböző karakterek. Már felső tagozatosok, tehát azért a mesék világából már most egy kicsit kinőttek, de mivel ez tananyag hetedik osztályban Arany János és A fülemile, ezért gondoltam arra, hogy ezt most megpróbáljuk. Nézni kell azt is, hogy hány fiú van, hány lány.
Szabó Péterné hozzátette, hogy szeretné ezt a színházi világot megismertetni és megszerettetni a mai gyerekekkel is. Ez a Kun Kuckó diákszínjátszó szakkör legfőbb célja. Az alkalmakon olyan új barátokat ismerhetnek meg a diákok, akik ugyanúgy érdeklődnek a színjátszás iránt. Sok-sok izgalmas gyakorlat és remek
jelenet vár a tanulókra a szakköri órákon. A képek ékes bizonyítékai, hogy a gyerekek nem hiába vettek részt a foglalkozásokon. Felkészültségüket a közönség is vastapssal jutalmazta.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 21. 09:31, szombat | Helyi
Kadétjaink újabb megmérettetésen vettek részt
Az MH. Krause Lajos 3. Területvédelmi Ezred által szervezett Krause Kupán mérték össze a tudásukat, erejüket és kitartásukat a régió legjobb kadétjaival.
2025. Június 20. 06:00, péntek | Helyi
NYÁRI DIÁKMUNKA
A diákmunka egy nagyon jó lehetőség arra, hogy a fiatalok munkatapasztalatot szerezzenek és belekóstoljanak a dolgos hétköznapokba.
2025. Június 20. 06:00, péntek | Helyi
BENZINKÚTRÓL LOPTAK KARCAGON
Fűkaszát loptak a karcagi benzinkútról. A tolvajok rövid időn belül értékesítették a lopott szerszámot, azonban a karcagi rendőrök elfogták mindkettejüket, és a bűnjelet is lefoglalták.
2025. Június 19. 12:26, csütörtök | Helyi
Elbírálták az önkormányzati tűzoltóságok pályázatait
A hatvan tűzoltóság összesen 232,4 millió forint értékű igényt nyújtott be a számukra kiírt 225 millió forint keretösszegű pályázatra.