Hírek
2025. Február 12. 06:00, szerda |
Helyi
Forrás: karcag tv
SZÉP MAGYAR BESZÉD VERSENY
A Szép Magyar Beszéd Verseny területi döntőjét évtizedek óta Karcagon tartják.
Ő az egyik versenyzője a szép beszéd verseny területi fordulójának. Tiszafüredről, Kisújszállásról és Karcagról tizennyolc tanuló érkezett a versenyre.
SZABÓ PÉTERNÉ, gyermekkönyvtáros:
- 1960-ban alapította a Kazinczy-díjat Péchy Blanka és azóta ez a verseny töretlenül működik. Nagy, neves színészek, televíziós műsorvezetők részesülhetnek Kazinczy- díjban és egyre inkább az általános iskola felső tagozata részére is rendeznek ilyen versenyeket.
Természetesen nem Latinovits Zoltán, Sinkovics Imre, vagy Tolnay Klári színvonalán kell teljesíteniük a diákoknak. Ugyanakkor azok, akik idáig eljutottak, már bebizonyították, hogy kortársaiknak érthetőbben, szebben beszélik anyanyelvüket.
SZABÓ PÉTERNÉ, gyermekkönyvtáros:
- Az ötödik- hatodikosoknak inkább ez egy megmérettetés és belekóstolás ennek a versenynek az ízébe, hiszen itt nem előadóművészeket várunk, hanem okosan, szépen, helyesen beszélő fiatalokat. Még jelenleg borítékban vannak azok a szövegek, amelyeket ők fel fognak olvasni. A verseny ötödik- hatodikos korosztálynak, illetve hetedik- nyolcadikos korosztálynak külön zajlik. Mind a két korcsoportban van egy szabadon választott szöveg, ami huszadik századi próza, lehetőség szerint nem tartalmaz párbeszédet, idegen szavakat és hasonlókat. A szép magyar beszédet szeretnénk itt elsősorban díjazni. És a második részében pedig kötelező szöveg van, amelyre a tanulóknak tíz perc felkészülési idejük van és ezután az idegen szöveg felolvasásával folytatják a versenyt és a két teljesítmény összegéből, pontozási eredményéből áll össze a rangsor.
Az ötödikeseknek és a hatodikosoknak a karcagi területi döntővel véget ért a szép beszéd verseny. A hetedikesek és nyolcadikosok legjobbjai viszont a Kisújszálláson megrendezendő regionális döntőben is számot adhatnak felkészültségükről.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 04. 06:10, csütörtök | Helyi
ISMÉT SEGÍTETT A SZÉN-MONOXID ÉRZÉKELŐ
Jelzést adott a szén-monoxid-érzékelő Jászberényben, egy Berényi utcai sorház lakásában.
2025. December 04. 06:07, csütörtök | Helyi
ÁTADTÁK AZ ÚJ CT BERENDEZÉST
Magyarország kormánya az egészségügyi képalkotó diagnosztikai eszközök megvásárlásáról szóló határozatában döntött az állami tulajdonú, elöregedett CT és MR eszközök cseréjéről.
2025. December 04. 06:00, csütörtök | Helyi
SZERETETDOBOZ
Rizs, olaj, száraztészta, cukor konzervek, szappan, sampon. Csak néhány alapvető dolog, ami nem hiányozhat egy családi háztartásból. Sajnos néhány családnak ezek beszerzése is jelentős költség.
