Hírek
2022. Június 08. 05:00, szerda |
Belföld
Forrás: mti/fotó: mti
Szijjártó: Magyarország addig folytatja ukrajnai humanitárius akcióját, amíg szükséges
Magyarország történetének legnagyobb humanitárius akciója zajlik jelenleg a háború sújtotta Ukrajna megsegítése érdekében, és ez egészen addig folytatódni fog, amíg szükség van rá
- közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán az Országgyűlésben.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető Grexa Liliána ukrán nemzetiségi szószóló felszólalására reagálva kiemelte, hogy a kormány már a fegyveres konfliktus kirobbanását követően világossá tette az álláspontját: "elítéljük az Ukrajnát ért orosz katonai agressziót, kiálltunk és ki is állunk Ukrajna mellett, minden létező segítséget megadunk azoknak az embereknek, akiknek a háború elől kell menekülniük".
Emlékeztetett rá, hogy eddig mintegy 740 ezer menekült érkezett Magyarországra Ukrajna irányából közvetve vagy közvetlenül, és a hatóságok mindegyikükről gondoskodtak, a hosszabb távon is maradni szándékozókat pedig a munkavállalásban is segítik, gyermekeiket beiskolázzák. "Ez erkölcsi és jogi kötelességünk" - fogalmazott.
Aláhúzta, hogy már elérte a 2000 tonnát az Ukrajnába szállított humanitárius adományok mennyisége, és az akció folytatódni fog, amíg arra szükség van.
Szijjártó Péter rámutatott, hogy a kormány nemrég öt elemből álló, összesen 37 millió euró értékű támogatási csomagot ajánlott fel az ukrajnai humanitárius helyzet javítása érdekében.
Ennek keretében Magyarország egyebek mellett részt vesz egy, az Ökumenikus Segélyszervezettel közösen azonosított iskola újjáépítésében az ukrajnai Borogyankától mintegy tíz kilométerre, amennyiben jóváhagyják az ukrán hatóságok. Valamint a biztonsági helyzet javulásától függően hamarosan megkezdik 44, Csernyihiv megyei kórházakban ápolt kiskorú speciális ellátását a Heim Pál Gyermekkórházban, de az indulás egyelőre késik a légitámadások miatt - tudatta.
Tájékoztatása szerint emellett sebesült ukrán katonákat fognak gyógykezelni felső létszámkorlát nélkül Magyarországon, amint azt az ukrán hatóságok kérni fogják. Továbbá megkezdték a mobilotthonok kárpátaljai kiszállításának előkészületeit a belső menekültek számára, illetve szeptembertől ezer felsőoktatási ösztöndíjas helyet ajánlottak fel ukrán diákok számára, és a jelentkezési határidőt kitolták, hogy a most érettségiző tanulók is részt vehessenek a programban.
Németh Szilárd rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos kérdésére adott válaszában a miniszter leszögezte, hogy hatalmas versenyelőnyt és biztonságot jelent, ha egy ország maga tudja előállítani a felhasznált energia egy nagyobb részét.
Hangsúlyozta, hogy az ukrajnai háború és az erre válaszul elfogadott szankciók új világgazdasági és geopolitikai realitást eredményeztek, amelyet egyebek mellett nyersanyaghiány és energiaellátási nehézségek jellemeznek.
"Korábban az energiaellátás kérdése olyan volt, mint a levegő: teljesen természetesnek vettük. A piac alapvetően inkább kínálati volt, a kérdés csak az volt, hogy ki tud jobb árat elérni. Mára a helyzet jelentős mértékben megváltozott, az energiabeszerzések során az ár másodlagos kérdéssé vált, az elsődleges kérdés ugyanis az, hogy van-e mit megvásárolni" - jelentette ki.
Majd rámutatott, hogy az önellátás képességének híján a hosszú távú energiavásárlási szerződések is biztonságosabb helyzetet eredményeznek.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 23. 08:57, kedd | Belföld
NGM: februárban egyszerre nagyobb összeget kapnak a nyugdíjasok
Amit vállaltunk, teljesítjük: 2026-ban is megőrizzük a nyugdíjak vásárlóértékét, februárban érkezik a 13. havi nyugdíj és a 14. havi nyugdíj első heti részlete - közölte hétfői közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM)
2025. December 23. 08:57, kedd | Belföld
NGM: idén is előrehozottan, karácsony előtt érkeznek a családtámogatási ellátások
A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a családok egyre több pénzből tudjanak gazdálkodni, hogy a karácsony az ünnep meghittségéről és valódi értékeiről szóljon.
2025. December 23. 08:55, kedd | Belföld
Fuvarozók tüntettek a tervezett útdíjemelés ellen Budapesten és környékén
Fuvarozók tüntetettek a tervezett útdíjemelés ellen hétfőn Budapesten és környékén, ez a rendőrség folyamatos tájékoztatása szerint időszakosan több helyen okozott torlódást, lassulást.
2025. December 23. 08:54, kedd | Belföld
Orbán Viktor: Háborúmentes karácsonyunk lesz
Egy háborúmentes karácsonyunk lesz, de a háborús veszély nem múlt el - figyelmeztetett Orbán Viktor miniszterelnök a TV2 Tények című műsorának különkiadásában hétfőn este.
