Hírek
2025. Szeptember 05. 07:59, péntek |
Belföld
Forrás: MTI
Szijjártó Péter elutasította lengyel kollégája, Radoslaw Sikorski újabb bírálatát
A magyar külügyminiszter szerint nem \"játszik más csapatban\"!
Határozottan visszautasította lengyel kollégája, Radoslaw Sikorski legújabb bírálatát Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezetőt a boszniai Szerb Köztársaság elnökével közös sajtótájékoztatóján megkérdezték lengyel kollégája, Radoslaw Sikorski X-bejegyzéséről, amelyen az előző napi pekingi látogatását kommentálva azt írta, hogy "Úgy tűnik, te a másik csapatban játszol, Péter".
Erre reagálva felidézte, hogy az általános iskolában testnevelésórán a tanár kijelölt két csapatkapitányt, akik választhattak, hogy kikkel akarnak együtt lenni a következő futball- vagy kosárlabda-mérkőzésen.
"Én egy dolgot biztos tudok, hogyha Sikorski kolléga maradna utoljára, én inkább azt választanám, hogy kevesebben legyünk"
- mondta.
Ezt követően érintette azt is, hogy az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen üdvözölte a román kormány augusztus végi megszorító csomagját, amelyben egyebek között adóemelések is szerepelnek.
"Ami von der Leyen elnök dicséretét illeti: na ez az, amire mi nem vágyunk. Tehát addig jó, amíg von der Leyen elnök asszony nem dicsér minket" - jelentette ki.
"Mi a magyar emberek akaratát hajtjuk végre, a magyar emberek elégedettségére hajtunk, és nem von der Leyen elnök elégedettségére" - folytatta.
Szijjártó Péter közismert ténynek minősítette az ukrajnai kényszersorozásokat.
"Közismert tény, hogy Ukrajnában nyílt embervadászat zajlik, hogy Ukrajnában erőszakos sorozás zajlik, mindenki tudja, hogy ezen erőszakos sorozás során gyakran megvernek, adott esetben halálra vernek embereket, és ezt azért csinálhatják, mert Európa háborúpárti politikusai szerint Ukrajnának ebben a helyzetben mindent szabad"
- vélekedett, mindezt a XXI. század egyik legnagyobb európai szégyenének nevezve.
"Azt gondolom, hogy itt a konkrét elkövetők mellett felelősség terheli mindazon brüsszeli politikusokat is, akik félre- vagy elnéznek ezen bűncselekmények kapcsán" - jegyezte meg.
A miniszter végül kitért az európai gazdaság helyzetére is, és sérelmezte, hogy Brüsszel elszigeteltségbe sodorta az Európai Uniót.
"Elszigetelték az európai gazdaságot az amerikaitól a világ legrosszabb vámmegállapodásával, elszigetelték a kínai gazdaságtól az európai gazdaságot teljesen eszetlen ideológiai megközelítéssel, elszigetelték az európai és az orosz gazdaságot a szankciókkal, és ma ott vagyunk, hogy az európai gazdaság versenyképessége a leggyengébb a vetélytársakhoz képest" - húzta alá.
"Ez az Európai Bizottság von der Leyen elnök vezetésével annyit ártott az európai gazdaságnak, mint talán korábban egyik Európai Bizottság sem"
- tette hozzá.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 27. 13:00, hétfő | Belföld
Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke nem veszi át az országos listán szerzett parlamenti mandátumát és nem indul pártja tisztújító kongresszusán sem. Ezt a politikus vasárnap tette közzé a Facebook-oldalán.
2026. Április 27. 11:00, hétfő | Belföld
Az eddiginél korábban lép életbe a MÁV csoport előszezoni menetrendje
A MÁV-csoport előszezoni menetrendje az idén minden eddiginél korábban, már május 1-jétől életbe lép - közölte a közlekedési vállalat vasárnap az MTI-vel.
2026. Április 27. 10:00, hétfő | Belföld
Jogszabály-módosítást kezdeményez az Országgyűlésnél a győri önkormányzat több káros anyag határértékének előírásában
Felterjesztési jogával élve jogszabály-módosításra sarkallja az Országgyűlést több ipari eredetű, egészségre káros anyag levegőterheltségi és felszín alatti vízi határértékének előírásában a győri közgyűlés
2026. Április 27. 09:00, hétfő | Belföld
Kapitány István: Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, versenyképes ötletekre építi
Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, az életképes és versenyképes ötletekre építi, mert ebben rejlik a hosszú távú és fenntartható siker titka
