Hírek
2022. Augusztus 21. 05:05, vasárnap | Helyi
SZÜNETEN VANNAK A TALENTUM OVISOK

A Karcagi Nagykun Református Általános Iskola Talentum Óvodájában beszélgettünk Földváriné Simon Ilona igazgató asszonnyal, miközben még önfeledten játszottak a kicsik az óvodai szünet előtt.
Augusztus 22-én, hétfőn fognak újra nyitni és nagy szeretettel várják majd a szülőket és a gyerekeket a 2. nevelési évre. Az első nevelési év - a fenntartó testület, az óvónők véleményét is kikérve - jobb volt, mint amire számítottak. Ahogy igazgatónő fogalmazott, mindenki nagyon akarta, hogy ez az év és a következő évek is nagyon jól sikerüljenek. A MIEÓ-ból átvett óvónők és munkatársak is nagyon akartak bizonyítani.
- Nagyon kiváló szakemberek, nagyon szeretik a gyerekeket és tényleg ez a bizonyítás, ahogy a tanévzáró ünnepségen is elmondtam, nagyon jól sikerült, így ez a nevelési év remek első év volt.
- Mit kell tudni a 2-ról?
- Egy csoporttal fogunk bővülni, tehát összességében négy óvodai csoportunk lesz, két kiscsoporttal. A negyedik csoportszobánk berendezése tart most, minden bútort, játékot megvásároltunk a nevelési év során, arra várnak, hogy szétrakjuk és a helyére kerüljenek.
- Itt most önfeledten játszanak a kicsik, biztos lesz olyan, aki valami miatt nem tud elmenni nyaralni.
- Igen, úgy szerveztük a nevelési évet, hogy volt egy hét tábor, de ezen túlmenően még két olyan hetet szerveztünk a gyerekeknek, amely színes programokból állt. Utána volt a Te érted hét, amit tematikusan építettünk fel és kirándulást is szerveztünk a gyerekeknek, tehát azt gondolom, nem egy gyerekmegőrzésről van szó, erre kimondottan figyeltem, az a célunk, hogy minden nap úgy menjen haza a gyermek, hogy valami élményt el tudjon mesélni a szülőknek. Ebben az óvodában mindig történik valami csoda jó - ahogy mondják a szülők.
- A kézműves munkákat mi is látjuk. Ezeket hazavihetik a kicsik?
- Igen, pénteken volt egy tematikus nap, akkor készítették ezeket a kis munkákat, amit a Tőkés kerámia felajánlott, hogy kiégetik és akkor a gyerekek hazaviszik, s ezek szép emlékek lesznek.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 01. 08:00, péntek | Helyi
KÖNNYEN AKARTAK AUTÓHOZ JUTNI
Nem mindennapi módon próbált autót szerezni egy férfi és annak családja Jászjákóhalmán. A vádirat szerint arra kényszerítették áldozatukat, hogy írja át nevükre a gépjárművet és írja alá az adásvételi szerződést.
2025. Augusztus 01. 08:00, péntek | Helyi
VÉDJÉK NÖVÉNYEK A NÖVÉNYEKET
Védjék növények a növényeket! Ez a „Magyarország legszebb konyhakertje” idei mottója. A mozgalom évről évre több települést vont be, idén már átlépte a háromszázötvenet.
2025. Augusztus 01. 08:00, péntek | Helyi
RABLÁS LETT A ZENEHALLGATÁS VÉGE
A gyanúsított mindent tagad, pedig a rendőrök nála találták meg a mobiltelefont. Talán a fogdán felfrissül az emlékezete.
2025. Július 31. 09:17, csütörtök | Helyi
SNICCERREL RABOLT
A Szolnoki Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt emelt vádat egy 48 éves férfival szemben.