Hosszú, tömött sorokban vágtak neki a református iskola alsósai az idei szüreti felvonulásnak. A kisbíró dobolásától és a kereplőktől egyetlen seregély sem merészkedett a szőlőszemek közelébe sem. A felvonulók előtt még a forgalom is megállt, egy- egy autós dudálással köszöntötte a nem mindennapi, mégis hagyományos menetet.

A szüret a hagyományos agrártársadalmakban a betakarítási munkák egyik utolsó fázisa volt az adott évben. És alighanem a legvidámabb, hiszen ahogy a szőlő kipréselt leve a pincékben pihent, a gazdák is megengedhettek maguknak egy kis mulatozást. Bár Karcag nem tartozik a tradicionális bortermelő vidékek közé, a szüretnek, szüreti mulatságnak itt is komoly hagyománya van.

FÖLDVÁRINÉ SIMON ILONA, igazgató Karcagi Nagykun Református Általános Iskola
- A szüret az egy jeles nap, egy hagyomány. Már a tizenhatodik és a tizenhetedik században is úgynevezett sátoros ünnepnek számított. Ünnep azért, mert a szőlősgazdák leszüreteltek, leszüretelték a sok szőlős és ez mindenféleképpen a termés eredményének a megünneplésére szolgál ez a hagyomány. Ez a néphagyomány. Iskolánkban is úgy készültünk, hogy egy vidám felvonulással kezdtük a délutáni programot. Csörgőkkel, dobokkal, kisbíróval, kikiáltóval az
élen, ahogy a hagyomány ezt előírja. És ezt követően egy műsort fognak látni a gyerekek, épp a hátunk megett kezdődött meg a műsor.

A felvonulás végeztével az iskolaudvaron elszabadultak a hagyományőrző játékok. A szüreti felvonulások elengedhetetlen része évszázadok óta a pincelátogatás, ahol bizony- bizony összecsendülnek a borospoharak. Tekintettel a karcagi szüreti mulatság résztvevőinek életkorára, a tradicionális szüreti felvonulásokkal, bálokkal ellentétben borról szó sem lehetett.