Hírek
2022. Szeptember 03. 05:00, szombat | Helyi
TEMPLOM FELÚJÍTÁS
Megújul a Szent István király római katolikus templom tetőszerkezete. Milyen munkák várhatók még? - erről Gulyás Zsolt plébános, érseki tanácsost kérdeztük.
Június végén elkezdődött a templomtető felújítása, ami azt jelenti, hogy a régi pala leszedésre került, és új lécszerkezet, illetve már a mostani technológia segítségével kerül majd új pala a tetőre - magyarázza a plébános.
A munka szükségessé vált, hiszen a templomtoronyról lepergő vakolatok, díszítőelemek betörték a palát és ha a templommal szemben fordulunk, a bal oldali részen teljes egészében lekerült a pala, tehát az időjárás viszontagságai miatt megsérült, oda madarak is beköltöztek, ez is indokolta a felújítást.
A karcagi egyházközség a 60 milliós beruházást egyedül nem tudták volna ezt megvalósítani, szükség volt az egyházmegye támogatására is.
- Az Egri Főegyházmegye 90 százalékos támogatása mellett a tíz százalék pedig az egyházközségnek az anyagi forrásaiból valósul meg.
- Arra most anyagi források hiányában nincs esély, hogy kívülről is megszépüljön a templom.
- A vágyaink szintjén ott van, hogy szeretnénk felújítani, majd hogy erre milyen forrásaink adódnak, azt egyelőre nem tudjuk. Bízunk benne, hogy majd előbb-utóbb az is elkezdődik. Mindenesetre most ez volt a legfontosabb rész, hogy a beázást esetlegesen elkerüljük. Minden nagyobb esőzésnél azért körbementünk, Isten nyugtassa Sz. Nagy János ács urat, aki mindig segítségünkre volt, de hát ő sajnos egy évvel ezelőtt már elköltözött, tehát szakember segítségével próbáltuk a hiányosságokat pótolni, de hát van, amit mégsem tudtunk. Ha bemegyünk, akkor a mennyezeten kisebb foltokban lehet látni, hogy pereg a vakolat.
- Ennek okát azonban a plébános sem tudja, de az elmúlt 40 év alatt nem volt felújítás a templomnál, úgyhogy az idő is dolgozott ezalatt.
- 40 évvel ezelőtt történt a teljes felújítás, akkor is úgy gondolom, hogy a tetővel kezdték, tehát '87-ben fejeződött be a teljes felújítás. A '80-as évek elején kezdődött el a Víg Béla esperes úr idejében, ő ezt nagyon nagy szívügyének tekintette, hiszen akkor a fotók segítségével látjuk azt, hogy bizony nagyon romos állapotban volt akkor. Az eltelt negyven évet a templomunk a külső része hordozza.
Amikor 2010-ben ide kerültem Karcagra, akkor voltak bizonyos jelek, de nem volt ennyire erőteljes, most ilyen rohamosan romlik a külső díszítés az időjárás viszontagságai: amikor télen esik, bemegy a repedésekbe az eső, tavasszal, amikor olvad, akkor ezek szépen megteszik a maguk munkáját, tehát egy ideig még itt lesz ez a baldachin, reménykedünk abban, hogy majd sikerül a további felújításokat is folytatni.
- Ez több száz millióba kerülne, ami csak emelkedik az építőanyagok árával együtt, ez pedig meghaladja az egyházközség anyagi erejét. A tető munkálatok a tanévnyitóra nem fejeződnek be, csak az ősz végére, így türelmet és a templom udvaron való közlekedéskor figyelmet kér mindenkitől addig is Gulyás Zsolt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 28. 06:00, kedd | Helyi
SZEKÉRREL DÍSZÍTETTÉK A KÖRFORGALMAT
Karcag városa nemcsak a gasztronómiájáról és a kun hagyományairól híres, hanem egyre szebb közterületeiről is.
2026. Április 28. 06:00, kedd | Helyi
ELINDULT AZ EPERSZEZON
Megérkezett a piacokra a tavasz első igazi hírnöke: már kapható a friss, édes magyar eper. Bár az ára egyelőre magasabb, mint a külföldi importé, a vásárlók és a szakemberek szerint is megéri a hazait választani.
2026. Április 28. 06:00, kedd | Helyi
MEGKEZDŐDÖTT A KIVITELEZÉS
Karcag kereskedelmi kínálata jelentős bővülés előtt áll. Megkezdődött ugyanis az új üzletsor építési munkálatai. Bár a teljes készültségre 2027-ig várni kell, az épület váza már az idei év végére állhat.
2026. Április 28. 06:00, kedd | Helyi
LEÉGETT A KARCAGI CSALÁD HÁZA-SEGÍTSÉGET KÉRNEK
Bajba került egy négytagú család Karcagon. Egy hajnali durranás után pillanatok alatt lángba borult Kanalas Anett és három gyermekének otthona.
