Hírek
2021. Február 03. 07:19, szerda | Helyi
Több volt a születés
Nőtt a természetes fogyás mértéke 2020-ban: 3,4 százalékkal több gyermek született, de 7,7 százalékkal többen haltak meg, mint 2019 azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal a Karcag Tv-vel.
Tavaly decemberben az előző év azonos időszakához képest jelentősen többen haltak meg és nagyobb volt a természetes fogyás.
A közleményben kiemelték: az előzetes adatok szerint 2020 decemberében az élveszületések száma 7,9 százalékkal csökkent, a halálozásoké viszont jelentősen, 44 százalékkal emelkedett 2019 azonos hónapjához képest (16 141). A havi természetes fogyás 8974 fő volt, ami 2019 decemberéhez képest 162 százalékos növekedést jelent.
Tavaly 92 233 gyermek jött világra, ami 3040-nel több a 2019-es születésszámnál. A decemberi csökkenés kivételével valamennyi hónapban többen születtek, mint egy évvel korábban. Jelentősebben emelkedett a születések száma az előző év azonos hónapjaihoz képest, januárban (9,7 százalék), júniusban (9,1 százalék), februárban (7,8 százalék).
A teljes termékenységi arányszám emelkedett, az egy nőre számított becsült értéke 1,55 volt a 2019. évi 1,49-hez képest.
Tavaly januártól decemberig 139 549-en haltak meg, 9946-tal többen, mint 2019-ben. Januárban és februárban, valamint májustól júliusig kevesebben, az év többi részében viszont többen hunytak el, mint 2019-ben. A legnagyobb mértékű növekedés az év utolsó hónapjaiban, októberben (18 százalék), novemberben (61 százalék) és decemberben (44 százalék) történt, a legjelentősebb, 15 százalékos csökkenést pedig januárban regisztrálták.
Kiemelték, az elhunytak számának október-decemberi jelentős mértékű emelkedése következtében az éves természetes fogyás 47 316 fő volt, ami 17 százalékkal nőtt a 2019-es 40 410 főhöz képest.
A hivatal adatai szerint 2020-ban 67 301 pár kötött házasságot, ami 3,1 százalékkal, 2033-mal több az egy évvel korábbinál. Január-márciusban 101 - áprilisban 8,9, szeptember-októberben 8,3, decemberben 2,9 százalékkal több, míg május-augusztusban 15, novemberben pedig 14 százalékkal kevesebb - frigyet regisztráltak, mint 2019 azonos időszakaiban.
Ezer lakosra 9,5 élveszületés és 14,3 halálozás jutott. Az élveszületés 0,3, a halálozás 1,0 ezrelékponttal volt magasabb, mint 2019-ben. Mindezek következtében a természetes fogyás 4,9 ezrelékes értéke 0,7 ezrelékponttal haladta meg az egy évvel korábbit.
2020-ban ezer élveszületésre 3,4 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,3 ezrelékponttal kevesebb az előző évinél. A házasságkötési arányszám 6,9 ezrelék volt, 0,2 ezrelékponttal nagyobb, mint 2019-ben.
A nemzetközi vándorlás pozitív egyenlege mérsékelte a természetes fogyásból eredő népességcsökkenést, ennek eredményeként a 2011. évi népszámlálás alapján továbbvezetett lakónépesség becsült száma 2020 végén 9 millió 731 ezer fő volt - áll a KSH gyorsjelentésében.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 15. 06:00, vasárnap | Helyi
„A NAGY TALÁLKOZÁS”
„A Nagy találkozás” címmel rendeztek a szervezők evangelizációs alkalmat városunkban. rendezvény mottója pedig ez volt: „Gyere és találkozz Jézus Krisztussal”.
2026. Március 15. 06:00, vasárnap | Helyi
BIZTONSÁGI ŐRREL DULAKODOTT-LETARTÓZTATTÁK
A Szolnoki Járási Ügyészség rablás bűntette miatt indítványozta egy abonyi férfi letartóztatását.
2026. Március 14. 06:00, szombat | Helyi
FEJLESZTÉSEK AZ AKÁCLIGET GYÓGY-ÉS STRANDFÜRDŐBEN
Gőzerővel dolgoznak a szakemberek a gyermekmedencénél. A tavalyi szezonban tapasztalt jelentős aljzathibák miatt elkerülhetetlenné vált a felújítás.
2026. Március 14. 06:00, szombat | Helyi
ROMA NAP A KINIZSI UTCAI OVIBAN
Színes népviseletek és a közös éneklés öröme töltötte meg élettel a karcagi Kinizsi utcai óvodát. Az intézmény már ötödik alkalommal rendezte meg Roma Napját, amelynek célja a roma kultúra értékeinek bemutatása és az identitástu
