Hírek
2013. Június 18. 05:00, kedd |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Új foglalkoztatási program indul fiataloknak
A program keretein belül a 7. és 8. osztályba járók, valamint a 8. osztály és a szakiskola első évfolyamának tanulói ösztöndíjat kapnak, amely havonta 10 ezer és 18 ezer forint közötti összeg lehet. Tassó László országgyűlési képviselő, polgármester az M1 ma reggel című műsorában azt mondta: szeretnék, ha a szakképzésbe minél többen csatlakoznának be, és sokan vannak akik családi körülményeik, vagy anyagi helyzetük miatt ezt nem tudják megtenni.
A képviselő kifejtette, az ösztöndíjrendszer 3 lábon áll: függ a tanulmányi eredménytől, és további feltétel, ha hiányszakmában tanul valaki, valamint tanulószerződése van egy céggel. Ha mindhárom feltételnek megfelel, akkor akár 40-60 ezer forint nettó összeget is kaphat. A hiányszakma és a tanulószerződés feltételrendszere már él, a harmadik láb szeptembertől lép életbe – emelte ki Tassó László.
Czomba Sándor foglalkoztatásért felelős államtitkár elmondta: az új program két hónapig tart majd. A hiányszakmákat illetően az államtitkár kiemelte a fémipart, a hegesztőket, CNC-forgácsolókat, a gépi forgácsolókat.
A nyári diákmunkával kapcsolatban Tassó László kifejtette: a nyári munkák során a diákok kulturális rendezvényen dolgozhatnak a különböző településeken, de készíthetnek szociográfiai felméréseseket, vállalhatnak irattári, építőipari munkát és az árvízi védekezés utáni helyreállításban is foglalkoztathatók lesznek a nyáron. Minderről a hirado.hu ad tájékoztatást.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 17. 19:25, péntek | Belföld
Gyorsabb mobilinternet öt nagyvárosban a Vodafone folyamatos hálózatfejlesztésének köszönhetően
A szolgáltató országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett.
2024. Május 17. 19:25, péntek | Belföld
Gyorsabb mobilinternet öt nagyvárosban a Vodafone folyamatos hálózatfejlesztésének köszönhetően
A szolgáltató országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett.
2024. Május 17. 18:41, péntek | Belföld
GVH: számos ponton módosít a Viber hatósági eljárás miatt
Számos ponton módosít a Viber internetalapú üzenetküldő szolgáltatás a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárásának köszönhetően - közölte a hatóság pénteken az MTI-vel
2024. Május 17. 14:40, péntek | Belföld
KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 609 forint volt, ami megegyezik a régiós átlagértékkel. A szomszédos országokban az átlagár 621 forint volt.