Hírek
2022. Október 21. 18:27, péntek | Helyi
Új helyre költözött az Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona
Új helyre költözött három évtized után a Karcagi Többcélú Kistérségi Társulás Szociális Szolgáltató Központ Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona (ÉNO).
A pénteki átadáson jelen volt dr. Fazekas Sándor és F. Kovács Sándor országgyűlési képviselő, Hubai Imre közgyűlési elnök is.
- Régóta vártuk már ezt az alkalmat, hogy egy új környezetben, egy olyan épületben tölthessük napjainkat, amely a mai kor követelményeinek, illetve az előírásoknak is megfelel - mondta köszöntőjében Kun Csilla, a KTKTSzSzKT intézményvezetője.
-Az Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona, közismert nevén az ÉNO 1989. október elsején nyitotta meg a kapuit szülői kezdeményezésre azzal a céllal, hogy biztosítsa az iskolából kikerülő gyermekek és fiatalok részére a nappali felügyeletet. A több mint három évtized alatt az ÉNO-ban megszámlálhatatlanul sok foglalkozást, programot szerveztünk, két éve újabb színfolttal, a konyhakert művelésével gyarapodott a napközi otthon tevékenysége, amelynek eredményeként több országos díjat is elnyertünk. A napközi otthon jelenlegi ellátási területe már a Karcagi Kistérség egészére szól, Kenderesről, Kisújszállásról is járnak hozzánk fiatalok. Mostantól az intézmény telephelye a Jókai utcai épület, működési engedélye határozatlan időre szól - sorolta az intézményvezető, majd megköszönte mindenkinek a támogatását, amely lehetővé tette a korszerű napközi otthon kialakítását.
- A testi vagy szellemi hátrány önmagában nem fogyatékosság, csak mások hozzáállása teszi hozzá. Tehát az, ahogyan sérült embertársainkhoz viszonyulunk. Akkor tudunk tenni a legtöbbet, ha felismerjük azt, hogyha mások is vagyunk, de egyformán - kezdte avatóbeszédét Szepesi Tibor polgármester, majd arról szólt, hogy a sérült emberek gondozásához az új telephelyet régóta kereste az önkormányzat. Most a Jókai utcai épület már a 21. századnak megfelelő körülményt biztosít az ellátottaknak és a dolgozóknak is.
- Köszönöm az itt dolgozók segítségét, hiszen nélkülük nem valósulhatott volna meg. Köszönöm azokat a felajánlásokat, amelyeket a város lakóitól, a szülőktől kaptunk. Kívánom, hogy legyen ez második otthona mindenkinek aki ide jár, és aki itt dolgozik - hangzott el.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 12. 06:00, péntek | Helyi
SNICCERREL TÁMADT A ZAVART NŐ JÁSZLADÁNYBAN
Vérbe fagyva, sokkos állapotban találtak rá arra a középkorú férfira, akit Jászladány egyik zöldségesüzlete előtt támadtak meg.
2026. Június 12. 06:00, péntek | Helyi
LEKAPCSOLTAK KÉT TÖRÖKSZENTMIKLÓSI DÍLERT
Törökszentmiklóson két kábítószer-kereskedőt juttattak rácsok mögé a rendőrök.
2026. Június 12. 06:00, péntek | Helyi
VADFELDOLGOZÓT TERVEZ A NAGYKUN VADÁSZTÁRSASÁG
Vadfeldolgozó üzem létesítését tervezi a Karcagi Nagykun Vadásztársaság.
2026. Június 12. 06:00, péntek | Helyi
IDÉN IS NÉPSZERŰ A LEGSZEBB KONYHAKERTEK PROGRAM
A 2013-as indulás óta a legnehezebb évet élik meg a konyhakert tulajdonosok, a tavaszi aszály és a szélsőséges időjárás miatt.












