Hírek
2017. Szeptember 23. 10:28, szombat | Helyi
ÚJ JÁTÉKOK A SZIM ÓVODÁBAN
Gyereknapon már a Liget úti sportpályán látható és kipróbálható volt az a sok fából készült játék, melyből a napokban négy a SZIM tagóvoda udvarára került.
A részletekről Szepesi Tibort, a Déryné Kulturális Központ igazgatóját és Gulyás Ferencnét, a Madarász Imre Egyesített Óvoda vezetőjét kérdeztük.
Köszönet kollégáimnak azért a kreativitásért, ötletért és a munkáért amivel ezeket a játékokat elkészítették. Nagyon sok játék készült, így nemcsak ebbe az óvodába kerülnek majd elhelyezésre - mondta az igazgató. Látva a gyerekek arcát, nagyon örülnek neki, használják, élvezik, nagyon szeretik.
Ezeknél a statikus játékoknál a gyerekek kreativitására van az bízva hogyan vezetik a mozdonyt, hova indulnak, hogyan ülnek fel, vagy a lovas kocsikat hogyan használják, s ez volt a célunk is.
- A szépen felújított óvoda udvarára az új játékok gyönyörű, csodálatosan szép zöld udvarra kerültek. A SZIM nemcsak, hogy zöld óvoda, hanem valóban egy igazi zöld környezetben helyezkedik el - erről már Gulyás Ferencné beszélt. A tagóvoda vezetője, Szabóné Szentesi Marcsi kolléganőm szívén viseli a környezeti nevelést, a nevelő közösség tagjaival együtt a mozgásfejlesztésre, az egészséges életmódra nevelésre is figyelnek.
Ehhez nagy eszköztámogatást nyújt a most kapott négy játék. A mozdony indítás már megy, a lovakat is befogják, így a mozgásfejlesztés mellett szerepjátékokat is tudnak játszani a gyereke, köszönet a Déryné Kulturális Központnak ezekért a játékokért.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 06:00, csütörtök | Helyi
TAVASZKÖSZÖNTŐ MÁJUSFA-ÁLLÍTÁS
Karcagon, a város főterén ismét felelevenítették a Májusfa-állítás hagyományát, ahol a népzene és a tánc vette át a főszerepet.
2026. Április 30. 06:00, csütörtök | Helyi
SZENTANNAI BÁL
Karcagon rendezték meg a Szentannai Sámuel Református Gimnázium bálját. Az elegáns eseménynek a Városi Sportcsarnok adott otthont, ahol nemcsak a szórakozás kapott főszerepet, hanem az iskola közössége és értékei is.
2026. Április 30. 06:00, csütörtök | Helyi
VERSENYSIKEREK A „REFIBEN”
A tavaszi szünet után sem lassítottak a diákok és a tanárok: a Víz világnapjától a Költészet napjáig számos program színesíti a hétköznapokat a „Refiben”.
2026. Április 30. 06:00, csütörtök | Helyi
90 ÉVES IDŐS HÖLGYET RABOLT KI
Az ügyészség idős koránál fogva a bűncselekmény elhárítására korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette miatt emelt vádat azzal a jászárokszállási nővel szemben, aki egy 90 éves hölgyet rabolt ki.
