Hírek
2024. Március 02. 07:00, szombat |
Helyi
Forrás: Karcag TV
ÜLÉSEZETT A JNSZ VÁRMEGYEI KÖZGYŰLÉS
Mintegy 30 millió forintnyi saját bevételre számít két befejezett, vagy befejezéshez közel álló pályázati forrásból megvalósuló létesítményétől a vármegyei önkormányzat.
A közgyűlés testületi ülésén a költségvetés mellett a közelgő választásokról és elismerő díjak odaítéléséről is szó esett.
A 2024 június 9- ére kiírt önkormányzati választások kapcsán felmerülő hivatali teendőkről jóllehet először esett szó a vármegyei közgyűlés ülésén, a téma most már napirenden is marad, hiszen a felkészülés nem csak helyi szinten kezdődött meg.
A testület elé kerülő napirendi pontok többsége pénzügyi természetű volt. A működési költségeket részletező dokumentumból kiderült, hogy a szűkös források ellenére a hivatal működése zavartalan volt 2023-ban. Idén pedig már saját bevétellel is számolhatnak. Elkészült és bérlőjét várja a karcagi iparterületen felépített gyártócsarnok és az újév idegenforgalmi attrakciójának számító tiszafüredi természetbúvár játszóház és túraközpont is megkezdheti működését.
A karcagi ipari- és a tiszafüredi turisztikai- oktatási létesítmény az előzetes kalkulációk szerint 30 millió forintos bevételt termel majd…. A vármegyei közgyűlés zárt ülésen tárgyalta az idei rendészeti és közbiztonsági díjak odaítélésével kapcsolatos döntéseket. A beérkezett felterjesztések egyelőre ugyan nem publikusak- annyi azonban bizonyos, hogy 2024- ben sem marad ki egyetlen- a helyi közbiztonságot garantáló szervezet sem – azaz lesz rendőr, katasztrófavédő és a közterületfelügyelő is a díjazottak között.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 13. 05:00, szombat | Helyi
UDVARBÓL MINTAGAZDASÁG
Egy karcagi udvar, ahol a bolti zöldségek helyett a természet diktálja a menüt. Harmincöt év munka után országos díjat ért az a konyhakert, amely a hőség és a szárazság ellenére is bőséges termést ad a családnak.
2026. Június 13. 05:00, szombat | Helyi
TERMÉSZETVÉDELEMRE NEVEL AZ ŐZHÍVÓ TÁBOR
Több mint tízéves múltra tekint vissza a Karcagi Nagykun Vadásztársaság által szervezett Őzhívó Tábor, amely a helyi és a régiós utánpótlás-nevelés egyik bázisává vált.
2026. Június 13. 05:00, szombat | Helyi
TETŐKET BONTVA JUTOTT BE A BETÖRŐ A HÁZAKBA
Megkeserítette a jászkisériek mindennapjait egy helyi tolvaj. A tetőket bontva jutott be a betörő a házakba.
2026. Június 13. 05:00, szombat | Helyi
ARANYÉKSZEREKRE UTAZTAK A CSALÓK
Magukat a NAV munkatársának kiadó ismeretlenek károsítottak meg két szolnoki nőt, és arany ékszereket vittek el az ingatlanból. Az egyik ál-navost, valódi rendőrök fogták el.
