Városlista
2025. október 3, péntek - Helga

Hírek

2025. Október 03. 06:00, péntek | Helyi
Forrás: karcag tv

ÜNNEPÉLYES TELEPHELY ÁTADÓ

ÜNNEPÉLYES TELEPHELY ÁTADÓ

Huszonötödik évfordulóját ünnepli idén a holland Nijhof- Wassink Kft. A cég ezt a jubileumot azzal is emlékezetessé tette, hogy felavatta karcagi telephelyét.

A Nijhof-Wassink nemzetközi logisztikai szolgáltatóként a száraz és folyékony ömlesztett áruknak a vegyipari és a takarmányipari gyártók és beszállítók megbízásából történő szállításával foglalkozik. A cég intermodális közúti, vízi és vasúti fuvarozást végez főként saját tulajdonú erőforrásokat felhasználva. Magyarországi letelepedésének huszonötödik évfordulóján pedig átadta új, karcagi telephelyét.

Fári János, magyarországi fiókvezető
- Huszonöt év egy emberöltő, amit az is szemléltet, hogy miközben én magam körülbelül annyi idős vagyok, mint maga a cégcsoport, a lányom pedig éppen huszonöt éves, úgyhogy ennyi idő alatt az ember már látja, hogy mi minden történik, amit most nem próbálok meg mind elmesélni, ehelyett inkább csak annyit mondok, hogy a lényeg, hogy felnőtté válik a gyermek, a leányvállalat. Egyre több mindenben önállóan alakítja az életét, már saját magát fejleszti, és a szülői háttérre támaszkodva alakítja a sorsát. A Nijhof- Wassink Kft. is egy újabb lépést tett a sorsa alakításában, létrehozott egy kelet- magyarországi központot, egy telephelyet, ahol belföldi flottájának közel a felét fogja tudni szervizelni, kollégáinak, a gépkocsivezető kollégáknak pihenési lehetőséget tud nyújtani, a fuvarszervező kollégáknak pedig irodai megfelelő körülményeket.

A Nijhof-Wassink Groupegy immár több mint 50 éve fennálló, nemzetközi szinten működő családi vállalkozás. Magyarországi központja Székesfehérváron található, de a most átadotttelephellyel Karcag is egyre fontosabb helyszín a cég életében.

F. KOVÁCS SÁNDOR, országgyűlési képviselő, Fidesz- KDNP:
- Karcag életében is fontos ez a mérföldkő, ez a pillanat, hiszen jó stratégiai érzékkel a cég vezetői kiválasztottak egy telephelyet, ami a megyei önkormányzat fejlesztésében és tulajdonában van, most egy kicsit úgy tűnik, hogy a város szélén, a városon keresztül lehet közlekedni. De a jó stratégiai érzék az, hogy nem csak a pillanatot nézik, hanem a jövőt is. És néhány esztendő múlva, mikor megépül az új, Karcagot elkerülő, keletről elkerülő út, akkor ez a telephely be lesz kötve a közúti forgalom legfontosabb vérkeringésébe.

1967. január elsején egy holland kisvárosban, Wierdenben döntött úgy két családi fuvarozó cég, hogy egyesítik erőiket, ezzel kezdődött a nemzetközi cégcsoport története. Amely- magas színvonalú szolgáltatásainak köszönhetően- Magyarországon is terjeszkedni tudott: bővítve logisztikai és szállítmányozási kapacitását.

HUBAI IMRE, államtitkár, Agrárminisztérium:
- Ez a fejlesztés nem jöhetett volna létre, hogyha Magyarország Kormánya az eredetileg elnyert pályázati összeget nem emelte volna meg közel háromszázötvenmillió forinttal, majdnem a duplájára annak érdekében, hogy az orosz- ukrán háború miatt megemelkedett energiaárak, az építőanyag- költségek, valamint a COVID utáni gazdasági újraindulás, a recesszióból kilábaló gazdaság nagyon jelentős áremelkedéseket okozott az építőipari piacon, érzékelte ezt a kormány és hogy a vármegyei önkormányzat ne essen ebbe a csapdába, így kiegészítette a kormányzat a szükséges forrásokat.

A cég 1990-ben az elsők között szerezte meg a legmagasabb minőségi követelményeket támasztó ISO-tanúsítványt. Ehhez mind a mai napig tartja is magát a vállalkozás.

FAZEKAS GÁBOR GYULA, a vármegyei közgyűlés elnöke:
- Az elvégzett munka gyümölcse, hogy most itt lehetünk, ezen a jelentős eseményen. Ezúton szeretném megköszönni munkatársaimnak és elődömnek, Hubai Imre államtitkár úrnak az ezzel kapcsolatban elvégzett kitartó és elhivatott munkát. Valamint szeretnék köszönetet mondani Karcag városi önkormányzatnak, Szepesi Tibor polgármester úrnak, hogy fogadta és támogatta az üzemcsarnok létrejöttét.

Előbb Lengyelországban, majd Németországban nyitott központot, 2000. szeptemberében pedig Székesfehérváron. Európa- szerte közel kétezer embernek ad munkát a vállalkozás.

BERKÓ ATTILA, főispán:
- Ha jól láttam, több mint száz családnak adnak Magyarországon biztos megélhetést, jó adófizetői lettek a városnak és azt látom, hogy folyamatosan van álláshirdetés a honlapjukon, tehát lehetőség van önöknél most dolgozni és ezt szeretném külön megköszönni önöknek.

A karcagi telephely átadásával a cégcsoport nem csak magyarországi jelenlétét erősítette meg, hanem a nemzetközi piacokon is megerősítette pozícióját. Biztos alapokat teremtve a következő évtizedek növekedéséhez.

SZEPESI TIBOR, polgármester:
- Ez az esemény nem csak egy cég történetének egy új mérföldköve, de városunk életében is kiemelkedő pillanat. Hiszen amikor egy nemzetközi szinten is elismert innovatív logisztikai vállalat úgy dönt, hogy Karcagon ruház be és épít jövőt, azzal nem csak saját fejlődéséhez, hanem térségünk gyarapodásához is hozzájárul.

A karcagi telephely kialakítása a Széchenyi 2020 program keretében, uniós és kormányzati támogatásból valósult meg.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Október 03. 06:00, péntek | Helyi

KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS A SZENT PÁL MARISTA ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN

A Szent Pál Marista Általános Iskola diákjai számos programon vehettek részt az intézmény fennállásának 15. évfordulója alkalmából szervezett eseménysorozatnak köszönhetően.

2025. Október 03. 06:00, péntek | Helyi

SZÉPÜL A GAZDAHÁZ

Minden évben egy kis lépéssel közelebb kerül a teljes felújítás állapotához a Gazdaház. Amely idén már biztosan nem fog beázni, ugyanis a kivitelező végzett a tetőszerkezet felújításával.

2025. Október 03. 06:00, péntek | Helyi

KÉT RABLÁS EGY NAPON

A szolnoki rendőrök a bejelentést követő néhány órán belül elfogták azt gátlástalan férfit, aki késsel rabolt ki két embert is ugyanazon a napon.

2025. Október 02. 06:00, csütörtök | Helyi

A MOZGÁSÉ VOLT A FŐSZEREP

A mozgásé volt a főszerep a Madarász Imre Egyesített Óvoda Takács Péter utcai tagóvodájában megrendezett Kelj fel Jancsi elnevezésű programon.