Hírek
2021. Augusztus 31. 10:48, kedd | Helyi
UTOLSÓ SIMÍTÁSOK A TÁLENTUM ÓVODÁBAN
Nt. Koncz Tibor esperessel arról beszélgettünk, hogyan zajlott a Tálentum Református Óvoda beruházása, milyen forrásból valósult meg, hány csoportot tömörít magába és milyen elképzelések vannak az óvoda jövőjét tekintve.
Ahogyan az esperes elmondta, a beruházás egy országos programnak a része. A református óvodáknak a fejlesztése volt a kormány és a református egyház közös elképzelése. Így országosan összesen hatvanhat helyszínen történik fejlesztés, ebből a tiszántúli huszonhárom református óvodából egy Karcagon készült el, a Karcagi Nagykun Református Általános Iskola tagintézményeként.
-Mintegy 450 millió forintba került a beruházás. Az óvodában a korábbi elképzeléseknek megfelelően három csoport működik, ami nyolcvanhat kis ovist, hat óvodapedagógust, dajkákkal, adminisztrációs személyzettel együttesen elégíti ki a létszámot. Természetesen a jövőbeli tervek közt szerepel a nagy érdeklődésre való tekintettel, hogy öt csoportra bővítsük fel a létszámot-fogalmazta meg gondolatait az esperes.
A Tálentum Református Óvoda ünnepélyes átadójára várhatóan szeptember 10-én, pénteken kerül majd sor, ahol az egyházkerület püspöke is jelen lesz.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 18. 11:24, szerda | Helyi
Roadpol Seatbelt eredmények
Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (ROADPOL) 2026. március 9. és 15. között Seatbelt elnevezéssel hirdetett fokozott közúti ellenőrzést, amelyhez a magyar rendőrség is csatlakozott.
2026. Március 18. 11:19, szerda | Helyi
Kivontak egy mezőtúri dílert a forgalomból
Egy 29 éves férfi bűnös pénzszerzési lehetőséget választott ahelyett, hogy dolgozni járt volna. Mezőtúron árult kábítószert.
2026. Március 18. 06:00, szerda | Helyi
PROGRAMOKBANN GAZDAG VOLT AZ IDEI TÉL A BENGECSEG ALAPÍTVÁNYNÁL
Magunk mögött hagytunk egy újabb téli időszakot, mely általában csendesen zajlik minden háztájékon. De nem a Bengecseg Alapítványnál.
2026. Március 18. 06:00, szerda | Helyi
TÁJFUTÓ VERSENY AZ ERZSÉBET-LIGETBEN
A sport és a futás került középpontba egy újabb tájfutóversenyen, melyet ezúttal is a Karcagi Sportegyesület tájékozódási futó szakosztálya szervezett.
