Hírek
2021. November 04. 18:30, csütörtök |
Helyi
Forrás: Szolnoki Járási Ügyészség
Vádemelés cserbenhagyás vétsége miatt
A Szolnoki Járási Ügyészség cserbenhagyás vétsége miatt emelt vádat egy 16 éves karcagi férfi ellen.
A vádirat szerint a fiatalkorú férfi 2021. május 10-én délután, magához vette édesapja autójának indítókulcsát, majd a szülő tudta nélkül beindította a gépkocsit, s azzal Karcag belvárosában közlekedett.
A járművezetői engedéllyel nem rendelkező fiatalkorú férfi az egyik kereszteződéshez érve későn észlelte, hogy az előtte haladó személygépkocsit vezető férfi jobbra irányjelez és kanyarodási szándékának megfelelően, szabályosan lassít.
A következő pillanatban a fiatalkorú vádlott forgalmi ok nélkül, kizárólag figyelmetlensége miatt, nekiütközött édesapja autójával a sértett által vezetett gépkocsi hátuljának. Ennek következtében a sértett által vezetett jármű kigurult az út jobb oldalát szegélyező füves területre, ott tudott megállni.
Fennállt a veszélye annak, hogy a sértett férfinek a járművek ütközése folytán 8 napon belül gyógyuló sérülése keletkezzen. A fiatalkorú férfi azonban – anélkül, hogy meggyőződött volna arról, hogy a balesetben megsérült-e az előtte haladó járműben valaki – megállás nélkül továbbhajtott.
A járási ügyészség azt indítványozta vádiratában, hogy a bíróság a fiatalkorú vádlottal szemben közérdekű munka büntetést szabjon ki, s tiltsa el a járművezetéstől.
Az ügyben a Karcagi Járásbíróság, mint fiatalkorúak bírósága fog dönteni.
Az édesapa nem kívánta fia megbüntetését amiatt, hogy engedélye nélkül elvitte az autóját, így (magánindítvány hiányában) nem indult eljárás a fiatalkorú ellen jármű önkényes elvételének bűntette miatt.
Dr. Nagy Lajos
csoportvezető ügyész
sajtószóvivő
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 06:00, csütörtök | Helyi
TAVASZKÖSZÖNTŐ MÁJUSFA-ÁLLÍTÁS
Karcagon, a város főterén ismét felelevenítették a Májusfa-állítás hagyományát, ahol a népzene és a tánc vette át a főszerepet.
2026. Április 30. 06:00, csütörtök | Helyi
SZENTANNAI BÁL
Karcagon rendezték meg a Szentannai Sámuel Református Gimnázium bálját. Az elegáns eseménynek a Városi Sportcsarnok adott otthont, ahol nemcsak a szórakozás kapott főszerepet, hanem az iskola közössége és értékei is.
2026. Április 30. 06:00, csütörtök | Helyi
VERSENYSIKEREK A „REFIBEN”
A tavaszi szünet után sem lassítottak a diákok és a tanárok: a Víz világnapjától a Költészet napjáig számos program színesíti a hétköznapokat a „Refiben”.
2026. Április 30. 06:00, csütörtök | Helyi
90 ÉVES IDŐS HÖLGYET RABOLT KI
Az ügyészség idős koránál fogva a bűncselekmény elhárítására korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette miatt emelt vádat azzal a jászárokszállási nővel szemben, aki egy 90 éves hölgyet rabolt ki.
