Hírek
2021. Június 30. 08:12, szerda | Helyi
VÁRJA A VENDÉGEIT AZ ABÁDSZALÓKI STRAND
Már nyitva van az abádszalóki szabad strand. Kupai Kingával, a Tisza-Tó Nonprofit Kft. ügyvezetőjével beszélgettünk.
„Nagyon vártuk már az iskola végét, és így a tegnapi nappal megnyitott a strandunk, de annak is örülünk, hogy az időjárás is kegyes volt hozzánk, és ez az igazi első kánikulás hétvége.
Úgyhogy így ha mögöttem látszódik is, hogy több százan kilátogattak a strandunkra, aminek nagyon örülünk, mert kicsit nehezen indult ez az év, az időjárás sem volt kegyes, meg sajnos ez a vírushelyzet sem.”
Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség a jelentés szerint az európai fürdőhelyek közel 83 százaléka megfelelt az EU legszigorúbb vízminőségi osztályra vonatkozó előírásainak, míg a hazaiak közel 70%-a szintén kiváló, ahogy a Tisza-tavi szabadstrandoké is.
A fürdővizek minőségéről készült legújabb éves jelentés szerint 2020-ban az európai fürdőhelyek közel 83%-a megfelelt az Európai Unió legszigorúbb, a „kiváló” vízminőségi osztályra vonatkozó előírásainak, közölte az Magyarországon 264 fürdőhely vízminőségét vizsgálta az EEA: ezek közül 184 (69,7 százalékuk) kiváló minősítést kapott, míg 37 (14%) jó, 13 (4,9%) tűrhető, 5 pedig kifogásolt minőségű volt. A legrosszabb, kifogásolt vízminőségű strandok aránya a közel 3 százalékról 1,9 százalékra csökkent 2020-ban. Huszonöt fürdőhely nem kapott besorolást Magyarországon, amit többek közt a koronavírus-járvány tavalyi hulláma okozta korlátozott vizsgálati lehetőségek indokoltak.
Az EEA Tisza-tó hat strandja közül ötöt vizsgált: a tiszafüredit, az abádszalókit, a tiszanánait, a sarudit és a poroszlóit. A kisköreit azért nem, mert 2020-ban zárva tartott. Mind az öt szabadvízű strand, amelyből vízmintát vettek, kiváló minősítést kapott 2020-ban. A jelentés az elmúlt évekre visszamenőleg is mutatja az adatokat, amelyből kiderült, hogy az elmúlt közel tíz évben valamennyi strand vízminőségét kiválóra értékelték.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 18. 11:24, szerda | Helyi
Roadpol Seatbelt eredmények
Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (ROADPOL) 2026. március 9. és 15. között Seatbelt elnevezéssel hirdetett fokozott közúti ellenőrzést, amelyhez a magyar rendőrség is csatlakozott.
2026. Március 18. 11:19, szerda | Helyi
Kivontak egy mezőtúri dílert a forgalomból
Egy 29 éves férfi bűnös pénzszerzési lehetőséget választott ahelyett, hogy dolgozni járt volna. Mezőtúron árult kábítószert.
2026. Március 18. 06:00, szerda | Helyi
PROGRAMOKBANN GAZDAG VOLT AZ IDEI TÉL A BENGECSEG ALAPÍTVÁNYNÁL
Magunk mögött hagytunk egy újabb téli időszakot, mely általában csendesen zajlik minden háztájékon. De nem a Bengecseg Alapítványnál.
2026. Március 18. 06:00, szerda | Helyi
TÁJFUTÓ VERSENY AZ ERZSÉBET-LIGETBEN
A sport és a futás került középpontba egy újabb tájfutóversenyen, melyet ezúttal is a Karcagi Sportegyesület tájékozódási futó szakosztálya szervezett.
