Hírek
2025. Június 12. 05:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: karcag tv
VÁROSI FOTÓPÁLYÁZAT EREDMÉNYHIRDETÉSE
Virágba borult városháza. A természeti és az épített környezetet komponálta egy képbe a városi fotópályázat májusi győztese.
Az önkormányzat júniusban is várja azokat a felvételeket, amelyeket a helyiek készítenek Karcag bármelyik jellegzetességéről.
Egyebek mellett ezekkel az elismerő szavakkal méltatta a kéttagú zsűri a karcagi fotópályázat májusi győztesének munkáját, amely a városháza épületét örökítette meg némileg szokatlan látószögből.
NAGY ANGELIKA:
- Igazából én a természeteket szeretem fotózni, ezért éppen a
városháza előtt ott van a virág is.
Angelika négy éve kezdett bele a fényképeszkedésbe, képei többségét telefonnal készíti. Két éve munka melletti hobbija a fotózás, elsődleges célpontja pedig a természet.
NAGY ANGELIKA:
- Főleg az eget szeretem, a naplementét, napfelkeltét. Ugye én korán kelek, mert Debrecenben dolgozom és akkor így nagyon sokat látok naplementét is,
napfelkeltét is, nagyon tetszik, amikor a Nap színesre festi az eget és inkább ezeket szoktam fotózni. A virágokat, az ébredő természetet is nagyon szeretem, de minden évszaknak megvan a szépsége és akkor így észreveszem.
Az év elején meghirdetett fotópályázat folyamatos. A részvételi feltételek, minden fontos tudnivaló a www.karcag.hu oldalon megtalálható.
SZEPESI TIBOR, polgármester:
- Lehet jelentkezni a pályázatra a következő hónapban is. Én azt látom, hogy egyre hosszabbak a nappalok, egyre többet süt a Nap itt a jó idő, virágba borult a település, biztos vagyok abban, hogy további szép képeket lehet készíteni a városról, a város belvárosáról, akár a külterületeken megtalálható különböző természeti és épített örökségeinkről.
A beküldött képek közül kiválogatott legjobbak egy nagy, Karcagot bemutató közös albumban kapnak majd helyet.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 13. 05:00, szombat | Helyi
TETŐKET BONTVA JUTOTT BE A BETÖRŐ A HÁZAKBA
Megkeserítette a jászkisériek mindennapjait egy helyi tolvaj. A tetőket bontva jutott be a betörő a házakba.
2026. Június 13. 05:00, szombat | Helyi
ARANYÉKSZEREKRE UTAZTAK A CSALÓK
Magukat a NAV munkatársának kiadó ismeretlenek károsítottak meg két szolnoki nőt, és arany ékszereket vittek el az ingatlanból. Az egyik ál-navost, valódi rendőrök fogták el.
2026. Június 13. 05:00, szombat | Helyi
UDVARBÓL MINTAGAZDASÁG
Egy karcagi udvar, ahol a bolti zöldségek helyett a természet diktálja a menüt. Harmincöt év munka után országos díjat ért az a konyhakert, amely a hőség és a szárazság ellenére is bőséges termést ad a családnak.
2026. Június 13. 05:00, szombat | Helyi
TERMÉSZETVÉDELEMRE NEVEL AZ ŐZHÍVÓ TÁBOR
Több mint tízéves múltra tekint vissza a Karcagi Nagykun Vadásztársaság által szervezett Őzhívó Tábor, amely a helyi és a régiós utánpótlás-nevelés egyik bázisává vált.
