Hírek
2022. Augusztus 21. 05:00, vasárnap | Helyi
VÁROSISMERETI SÉTA
Pánti Ildikó képviselő szervezésében a városismereti séták következő állomása a Szatmári cégcsoport vállalkozásainak a megtekintése volt.
Varga László, a Szatmári cégcsoport munkatársa elmondta, a volt rizshántoló malom területe ma már a Jászföld Zrt. által üzemeltetett kukorica malomé. Itt Secz József üzemvezető mutatta be a malmot, ahol tizenhárman dolgoznak, s a robottechnológia is megjelent már.
24 óra alatt 120 tonnát tud termelni a malom, amely teljesen gépesített.
Az első emeleten van egy vezérlő, amit számítógép vezérel, meg van írva egy program, és az ott dolgozók állítják be, hogy éppen mit akarnak csinálni. Zsákosat, kiszereltet, kilósat, papírtasakost stb.
Az üzem végén látható a raktár előtt egy automata gépsor, a robot pakolja magának a raklapokat, ő veszi el, teszi le és a végén a fóliázóban landol a termék, ahol a targonca a görgősor végéről csak berakja a raktárba a megfelelő sorba a terméket. Onnan fogják majd kiszállítani a kész termékeket.
- Elhangzott, hogy mindenkinek egyedi megrendelést teljesítenek.
- Igen, próbálunk alkalmazkodni a felvételi igényekhez. Ez általában a szemcseméretet, illetve a víz hozzáadását, illetve elvételét jelenti. Attól függ, hogy akik felhasználják, azoknak épp milyen technológiája van, az alapanyaggal ehhez alkalmazkodunk.
- Egy óra alatt mennyi kamiont tudnak fogadni?
- A betárolásnál eddig óránként durván két kamiont tudtunk befogadni. Ez most a duplájára nő hamarosan, ha elkészül az új beruházás. Elbontásra került a korábbi tizenkét fémsiló, már nem volt korszerű, rozsdásodott, megette az idő. Gyakorlatilag ez a 12 siló 3500-3200 tonna szemes termény tárolására volt alkalmas. Ezzel szemben most a tárház végén készítettünk, két nagy silót, ami darabonként 2500 tonnát tud tárolni, így többet majd, mint az előző tizenkettő.
- A régi épületből mi lett?
- A régi épületéből megmaradt egy rész, illetve a tárház, az úgynevezett padlózatos tároló. Ez egy 12 ezer tonna szemes termény tárolására alkalmas, ami nem éppen a legkorszerűbb, ennek folyik most a korszerűsítése a vezérléstől a villanyig minden megújul benne, illetve kap egy külső héjburkolatot lindab lemezből, ami nem rozsdásodik, nem kell festeni, illetve a beázást megszünteti. A felső szinten megmaradnak a fecskefészkek, az nem lesz beburkolva, sőt még új mesterséges fészkek is jönnek hozzá. Most lassabban halad ez az építkezés, mert ugye költési-költözési időszak van, így nem lehet zavarni a fecskéket.
- Mutassuk be a Malom Szállót is.
- A mai napon is 50% feletti létszámmal vannak a szobáink kiadva. Gyakorlatilag ez volt régen az irodarész, illetve a szociális öltöző. Jelen pillanatban a 33 szobánkból egy rokkant szoba van, ott nincs lakónk, de 5 üres szobánk van jelen pillanatban, a többi folyamatos bérlés alatt áll. Ez ugye kimondottan munkásszálló, bérleti szerződéssel kötött munkások laknak itt, akik Karcagon folyó beruházásokon dolgoznak.
- Nemrég egy üzlet is nyitott itt.
- Igen, három hónapja kinyitott mellettünk a fürdőszoba- gépészet üzlete a Szatmári cégnek, amiről azt kell tudni, hogy ma nemcsak fürdőszoba-gépészeti üzlet, megtalálható lesz a napelemektől a gipszkartonig minden.
Van egy bemutatóterme, ami a régi étterme volt az irodaháznak, illetve mögé épült egy nagykereskedelmi raktár, ahol gyakorlatilag az árukiadás történik.
- Azt gondolom, ez egy tartalmas délután volt, hiszen több mint ötvenen eljöttek és érdeklődéssel hallgatták az előadásokat. Reméljük, újabb dolgokról is tudunk majd beszámolni, hiszen itt mindig történik valami.
- Igen, nemsokára elkezdődik az új tönkölyhántoló malomnak a bontása, építkezése, addig is folyamatosan szépül a környezetünk. Most egy totemoszlop lesz felállítva az üzlet elejére, ami az éjszakai kivilágítással hangulatos lesz.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 19. 06:00, csütörtök | Helyi
MOZGALMAS ÉV ELÉ NÉZ AZ AKÁCLIGET GYÓGY-ÉS STRANDFÜRDŐ
Országos Nyugdíjas Művészeti Találkozó, Strandok Éjszakája, Motoros találkozó és rendszeres éjszakai fürdőzések is szerepelnek a programkínálatban. Mozgalmas év elé néz a karcagi Akácliget Gyógy- és Strandfürdő.
2026. Március 19. 06:00, csütörtök | Helyi
A LEGSZEBB HAVAS FOTÓK KÉSZÍTŐIT DÍJAZTA AZ ÖNKORMÁNYZAT
A fotósok számára a januári nagy havazás maga volt a megvalósult álom, hiszen olyan pillanatokat örökíthettek meg, amely nem mindig adatik meg.
2026. Március 19. 06:00, csütörtök | Helyi
ÖRÖMTELI PILLANATOK- TAGGYŰLÉST TARTOTT A NAPSUGÁR NYUGDÍJAS KLUB
A közösség ereje és az aktív időskor lehet a hosszú élet titka? Karcagon legalábbis ebben hisznek.
2026. Március 19. 06:00, csütörtök | Helyi
ELLOPTA AZ AUTÓT-MOST LETARTÓZTATTÁK
Bepattant a járó motorral hagyott autóba, majd el is sodorta a jármű tulajdonosát az a heves vármegyei férfi, akit a Szolnoki Járásbíróság most letartóztatott.

