Hírek
2024. Május 23. 11:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: karcag tv
VÁROSTÖRTÉNELMI PILLANATOK
Várostörténelmi pillanatoknak lehettünk szemtanúi az idei Tour de Hongrie rajtjakor, hiszen a Magyar Körverseny fennállása során soha nem fordult még elő, hogy Karcagon lett volna az úgynevezett nagyrajt.
A mezőny már többször átszáguldott a városon, volt már itt befutó és szakasz- rajt, de maga a Tour de Hongrie most indult először a Nagykunság fővárosából.
SZEPESI TIBOR, polgármester:
-Ugye Karcagnak egy saját kerékpáros-csapata van, amely csapat egyelőre nem indulhat ilyen nemzetközi, magasan jegyzett nemzetközi
versenyen, kisebb nemzetközi versenyeken, de mindenképpen szerettük volna azt, hogyha tevékenyen részt vesznek a versenyzőink, ezért az amatőr rajt felvezetésében, a nagyrajt elindításában közreműködtek. És hát mindenképpen meg kell említeni, hogy a Karcag Cycling egyik versenyzője, Filutás Viktor a magyar válogatott tagjaként, mint karcagi versenyző azért ott van a mezőnyben és szurkolunk érte, hogy nagyon jó helyezést érjen el.
Az első szakasz százhatvanhat kilométeres volt, ekkora a távolság Karcag és az első cél, Hajdúszoboszló között. A szintkülönbség sem volt különösen nagy, hiszen csak háromszáznegyven méternyi emelkedés várt a mezőnyre.
FAZEKAS SÁNDOR, országgyűlési képviselő, Fidesz- KDNP:
-Több szempontból is jeles nap a mai és én bízom benne, hogy a karcagi versenyzők eredményesek lesznek a verseny egész időtartama alatt. Érdeklődéssel várjuk az eredményeket annál is inkább, mivel több világsztár is jelen volt a mai starton és hát ők is küzdenek az első helyért.
Bár sík terepen tekert a karaván az első szakaszon, mégis nagyon sok szurkoló buzdította a kerékpárosokat az út szélén. természetesen rengeteg magyar, de szlovák, holland és német zászlót is megmozgatott a változó erősségű szél.
F. KOVÁCS SÁNDOR, országgyűlési képviselő, Fidesz- KDNP:
-Öröm volt mindenképpen, hogy Karcagon a kazak főváros csapata, az Astana is megjelent és a karcagi kerékpáros csapattal együtt tudott fényképezni. Bízom benne, hogy a karcagi csapat olyan eredményt fog elérni az idei bajnokságon, hogy a Tour de Hongrie-n jövőre el fog külön indulni.
Az első szakasz elején három kerékpáros kavarodott egymásba, minek bukás lett a vége. Ennek egyik elszenvedője a háromszoros világbajnok szlovák sprinter, Peter Sagan lett. De vissza tudott zárkózni a mezőnyhöz.
RÉVÉSZ MÁRIUSZ, Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos:
-Mivel az egész világ nézi ezt a kerékpárversenyt és igazából ez a kerékpárverseny közvetítése valójában egy ilyen térségmarketing- esemény és néha feltűnik benne néhány kerékpáros, ebből kifolyólag ma az fog történni, hogy az Amerikai Egyesült Államoktól Ázsiáig egyébként mindenki látni fogja Karcagnak ezt a sámándobos helyszínét, ahonnan elindult a verseny.
A sprintbefutó során is történt egy bukás, ezt megúszta az ausztrál Sam Welsford, aki meg is nyerte az első szakaszt. A 2011- es világbajnok, Mark Cawendish hatodikként ért a hajdúszoboszlói célba.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 31. 00:00, szombat | Helyi
TARTALMAS ÉVET HAGYOTT MAGA MÖGÖTT A SZENT ERZSÉBET KATOLIKUS ÓVODA
A Szent Erzsébet Óvoda vezetőjénél, Kovácsné Fodor Mónikánál járt stábunk. A riport során beszélgettünk az elmúlt évről, a kitűzött célokról és az óvodai életről.
2026. Január 31. 00:00, szombat | Helyi
JÉGBE FAGYOTT A HAL TISZADERZSEN
Különös jelenségre bukkantak a Tisza-tavon. A tiszaderzsi Kárász Kikötőben egy vörösszárnyú keszeget találtak, amely teljes egészében belefagyott a jégbe.
2026. Január 31. 00:00, szombat | Helyi
FOCIMEZEKET LOPOTT
Betört a kenderesi futballpálya épületébe, majd számítástechnikai eszközöket, illetve mezeket vitt el 400 ezer forint értékben. A gyanúsított elismerte a bűncselekményeket, de magyarázatot nem adott tetteire.
2026. Január 31. 00:00, szombat | Helyi
ÉLETET MENTETT A BALESET-HELYSZÍNELŐ
Mezőtúron egy rendőr egy utcán fekvő férfira lett figyelmes. Az idős embernek ekkor már nem volt pulzusa. A baleset-helyszínelő azonnal cselekedett.
