Kevés olyan magyar politikust ismerünk, aki annyira sokoldalú lett volna, mint a 19. és a 20. század fordulóján az Osztrák-Magyar Monarchia Magyarországán a miniszterelnöki pozíciót három alkalommal, a pénzügyminiszteri tárcát többször is betöltő államférfi.Wekerle Sándor ilyen személyiség volt, olyan államférfi, aki tehetségét és pénzügyi-jogi szaktudását, szervező- és kompromisszumkészségét kamatoztatva oldotta meg kora számos politikai és közgazdasági kihívását, vezetett be a magyar állam működésére és a társadalmi fejlődésére nézve is meghatározó reformintézkedéseket, jogszabályokat. A polgári házasság bevezetése, az államháztartás hiányának megszüntetése, pénzügyi közigazgatás újjászervezése, a cukor, szesz- és fogyasztási adók és az aranykorona bevezetése fűződik a nevéhez. Mégis sokáig háttérbe szorult munkásságának és érdemeinek bemutatása, közel száz év kellett ahhoz, hogy az utókor újra felfedezze és elismerje teljesítményét.

Karcagon rendkívüli közgyűlésen döntöttek a díszpolgári cím adományozásáról. Korunkban ezt a címet a város valamely különleges, kiváló, nagy érdemeket szerzett polgárának adományozza. A dualizmus korában politikai fegyverként, „nemzeti konzultációként” is bevetették ennek a címnek az adását. Szentesi Tóth Kálmán karcagi polgármester szavaival:
„ez a választás feltűnőnek mondható, mert Karcag közönségének túlnyomó nagy többsége „véres szájú” '48-as, Kossuth párti volt és az öreg Madarász József képviselőnek „átkos kormány” kifejezését nagyon helyénvalónak minősítette. Bizonyos esetekben azonban lehet másként cselekedni, különösen, ha olyan kérdésekről van szó amiben egyetértenek a kormánnyal. Így történt az 1894. június 11-i képviselő testületi gyűlésen is, amikor a legszélsőségesebb ellenzéki képviselők díszpolgárrá választották Wekerle Sándort.”
Megbízták a polgármestert, hogy (a budapesti Rigler József könyv és papírkereskedőtől, 80 frt. értékben) díszpolgári oklevelet készíttessen és küldöttség élén személyesen adja át azt Wekerle Sándornak.