Hírek
2026. Március 22. 06:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: karcag tv
VERSENYLÁZ A „KOVÁTS”-BAN
Robotépítésben és a hagyományok ápolásában is jeleskednek a karcagi Kováts Mihály Általános Iskola diákjai.
Miközben az intézmény két nyolcadikosa országos robotika döntőbe jutott, a tanárok már a tavaszi versenysorozatot és a közelgő kompetenciaméréseket készítik elő.
Bár a második félév még csak az elején jár, az időpontok már most sűrűn sorakoznak az iskola naptárában. A tanév zárásáig rengeteg feladat és megmérettetés vár a diákokra.
SZENTESINÉ NÁNÁSI TÜNDE – IGAZGATÓ, KARCAGI KOVÁTS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA
„Városi versenyt vagy versenyeket a Kováts-napok alkalmából 2026. május 4-ei héten fogunk szervezni. Természetesen iskolánk névadójáról méltón emlékezünk meg, és meglesznek a városi koszorúzások is, és az iskolai megemlékezések is. Arany Jánosra emlékezve, szintén hagyományteremtő jelleggel iskolánk munkatervébe beépült rendezvényünket most a tagintézmény és a székhelyintézmény tanulói körében fogjuk megrendezni, játékos délután keretében. Ezenkívül szeretnénk részt venni minden olyan meghirdetett városi, regionális, megyei versenyeken, amelyeken jó eséllyel eredményeket tudunk hozni és produkálni.”
Az egyik legnagyobb büszkeségre egy friss eredmény ad okot: az iskola két nyolcadikosa első helyen jutott tovább egy regionális informatikai versenyről az országos döntőbe.
SZENTESINÉ NÁNÁSI TÜNDE – IGAZGATÓ, KARCAGI KOVÁTS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA
„Robotika regionális versenyen indult két nyolcadik osztályos tanulónk, Sipos Balázs és Galgóczi Sebestyén, az informatikus rendszergazdánk, Kovács Endre felkészítésével, amely a múlt héten, pénteken került megrendezésre. Nagyon nagy örömünkre szolgál, hogy első helyen továbbjutottak az országos megmérettetésre. Nagyon-nagyon büszkék vagyunk rá, a gyerekek nagyon jól érezték magukat, és kiváltképp büszke vagyok arra, hogy a robotika és a programozás területén ilyen eredményeket tudunk elérni a székhely tekintetében.”
A háttérben közben zajlik a felkészülés a kötelező mérésekre is. A székhely- és a tagintézményben összesen negyvenhárom mérési napot ütemeztek be a negyediktől nyolcadik évfolyamig tartó időszakra.
SZENTESINÉ NÁNÁSI TÜNDE – IGAZGATÓ, KARCAGI KOVÁTS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA
„Természetesen mindkét feladatellátási helyünk a következő időszakban nagy hangsúlyt fog fektetni a kompetenciamérések előkészítésére. Hiszen mindannyian tudjuk, hogy negyedik osztálytól, nyolcadik osztályig nagyon sok tantárgyból vagy kompetenciaterülettel kapcsolatos mérésen kell részt vennie a diákjainknak. Ezeknek a beütemezése is nagyon nagy feladat: 43 mérési napot kellett kijelölnünk a két intézmény tekintetében. Ezek a legfontosabb dolgok, amik a második félévben várnak ránk, amely, mondom még egyszer, nagyon gyorsan el fog repülni, de azért szerencsére van nekünk egy tavaszi szünetünk, amire majd készülünk különböző iskolai programokkal, és várhatóan abban a kicsit hosszabb tavaszi szünetben ki fogjuk magunkat pihenni.”
A tehetséggondozás a tagintézményben is hangsúlyos, ahol ismét meghirdetik a hagyományos városi alkotópályázatot és gőzerővel készülnek a Curie-versenyekre is.
SZENTESINÉ NÁNÁSI TÜNDE – IGAZGATÓ, KARCAGI KOVÁTS MIHÁLY
ÁLTALÁNOS ISKOLA
„A tagintézményünk tekintetében szeretném kiemelni, hogy a Veres Henrietta tanítónő emlékére hagyományos jelleggel megrendezésre kerülő városi alkotópályázat ismét terítéken van. A napokban fogjuk értékelni a beérkezett anyagokat, és aztán majd eredményt hirdetünk ünnepélyes keretek között. A tagintézményünk tekintetében szeretném kiemelni, hogy nagyon nagy lelkesedéssel szoktunk a Curie versenyeken részt venni, és vannak eredményeink is minden évben, akár megyei, akár országos szinten.
A sűrű programok után a jól megérdemelt tavaszi szünet ad majd lehetőséget a pihenésre, hogy aztán újult erővel vágjanak neki a tanév utolsó nagy hajrájának.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 22. 06:00, vasárnap | Helyi
KUTYA HIDEGBEN TARTOTTA A KUTYÁIT
A Tiszafüredi Járási Ügyészség állatkínzás vétsége miatt állított bíróság elé egy nőt.
2026. Március 21. 06:00, szombat | Helyi
V. KÁRPÁT-MEDENCEI GAZDAASSZONY TALÁLKOZÓ
Több mint ezer esztendős hagyományt visznek tovább a Kárpát-medence gazdasszonyai.
2026. Március 21. 06:00, szombat | Helyi
SZÁMOS PROGRAM VÁR A MARISTÁS TANULÓKRA
A tavaszi félévben is a közösségi programok kerülnek majd fókuszba a Szent Pál Marista Általános Iskolában.
2026. Március 20. 06:00, péntek | Helyi
PROGRAMOKBAN GAZDAG FÉLÉV A REFI ÁLTALÁNOSBAN
Izgalmas és programokkal teli időszak előtt állnak a Karcagi Nagykun Református Oktatási Központ -általános iskolai tagintézmények diákjai és tanárai.
