Hírek
2019. Július 11. 05:02, csütörtök |
Belföld
Forrás: infovárosok
Vigyázat, ezekre a márkákra kaptak rá a hazai autótolvajok!
Tovább csökkent az autólopások száma 2019 első felében, azonban új kedvenceik vannak a bűnözőknek, akik a Renault Mégane és a Suzuki Swift típusokra szálltak rá.
A német prémiummárkákból viszont alig vittek el idén, és leginkább az idős, védtelen autókra vadásznak a tolvajok, akik között egyre több az amatőr – derül ki többek között a Vezess friss összeállításából.
Számos újdonságot mutatnak a lopott autók legújabb negatív toplistái, amit a Vezess autós szaklap közölt. 2019 első fél évében 80 jármű eltulajdonításáról kapott bejelentést a NAKE nevű civil szervezet, vagyis tovább csökkent a bűncselekmények száma. 2018 egészében 182, míg 2017-ben 199 autó eltűnését rögzítették.
Új kedvenceik vannak a bűnözőknek, a meglovasított modellek között idén a listát vezető Renault Mégane tavaly az első 15-ben sem volt benne, míg a most harmadik Suzuki Swift a 2018-as 13-ik helyről ugrott előre. A japán gyártó két másik modelljét is lopták az első fél évben, ezért a márkák toplistáján is előrébb került.

Mint a legolvasottabb autós lap összeállításából kiderül, továbbra is magasan Budapestről tűnik el a legtöbb személygépkocsi, azonban a fővárosból kiszorult, jellemzően amatőr tolvajok országszerte rászálltak az idősebb, könnyebben ellopható járművekre.
Érdekes újdonság, hogy az elmúlt évtized gyakorlatával ellentétben alig tulajdonítottak el a német prémiumtrió modelljeiből 2019 első felében. Mercedes személyautó ellopásáról egyáltalán nincs információ, Audiból egyetlen, míg BMW-ből mindössze négy tűnt el a NAKE tudomása szerint.
További érdekes információk, többek között részletes listák az ellopott modellekről, a márkákról, valamint az érintett településekről a Vezess cikkében, itt találhatók: https://www.vezess.hu/magazin/2019/07/10/lopott-autok-toplista-uj-kedvencek-autotolvajok/
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 08. 11:00, vasárnap | Belföld
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 6. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. Február 08. 08:30, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: arról, hogy megyünk-e háborúba vagy kimaradunk, a 2026-ban megválasztott kormány fog dönteni
Arról, hogy megyünk-e háborúba vagy kimaradunk, a 2026-ban megválasztott kormány fog dönteni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Digitális Polgári Körök szombati háborúellenes gyűlésén Szombathelyen.
2026. Február 08. 07:00, vasárnap | Belföld
Magyar Péter: véget vetünk az elszalasztott lehetőségek időszakának
Április 12-én egyszer és mindenkorra véget vetünk az elszalasztott lehetőségek korszakának, az Orbán-Gyurcsány-korszaknak, a hanyatlásnak, az önkénynek és a közjavak szétlopásának
2026. Február 07. 16:00, szombat | Belföld
Hegyi Zsolt: minden eddiginél nagyobb lépés történt a MÁV-flotta megújítása felé
Plusz 50 ezer vasúti ülőhely: mintegy 100 távolsági és elővárosi motorvonat, csaknem 90 új InterCity-kocsi

