Legelőször egy külföldi példát hoztam nektek. Nem is olyan messziről, a jó öreg "uncsitesóktól", a lengyelektől. A helyszín, egy Poznan melletti telek. Elsőre az fogott meg benne, hogy nagyon szép, már-már túlon-túl egyszerű vonalvezetésű tömeg, úgy bújik meg az akác-ligetbe, mintha már több éve ott várna minket.

Csak mikor jobban szemügyre vesszük, akkor tűnik fel hogy itt van valami turpisság. A két tervezőnk összedugta a fejét, mert a megbízónk azt mondta neki, hogy srácok ide kellene nekem egy családi ház. Aztán a jó Pawel és Bartosz kiment a helyszínünkre és hát nem hittek a szemüknek. A telken egy régi gabonaszárító állt, mert mint kiderült, hogy egykor ez a terület a Mezőgazdasági Egyetem része volt.

És még ezután jött a hidegzuhany. A megbízó eléjük ált és szenvtelen mosollyal odaszólt:
- Ja hogy ez? Ááá nem gond. Megmarad. Csak hozzá kellene toldanunk.
És tudjátok mit? Zseniális ötlet! A mi két tervezőnek se kellet kétszer mondani, hevesen bólogatva látott neki a feladatnak. Az akácliget nyugalma, a fények, az árnyékok tiszta hangulata, mikroklíma szerűen borul az emberre és nem tud szabadulni a hatása alól.

A feladat az volt Pawelék számára, hogy egy olyan új hozzáépítést varázsoljanak, ami kis szárítónkhoz, amely komplex homogén tömegben otthont adhat a nappalinak, a konyhának és az étkezőtérnek. És hiába kiáltanak fel a gonosz manók...Na tessék erről rizsázott a bevezetőbe és itt az amerikai konyha. Jelentem nem az. Ez a pajta szerűen kialakított tömeg, egy komplex tér, amely mindhárom funkciónak közös keretet ad. És nem egy 15 m2 be besűrített undormány.
A szárítót (fehér nagy kocka a képen) is át kellett alakítani, hogy szerves része lehessen az épületünknek. A földszintre garázs és tárolók kerültek, az emeletre hálószobák. Az új "pajtát" a lépcső köti össze a régivel.
A tömegalakításhoz visszatérve, egyértelműen látszik, hogy a két homogén felületből adódó kontraszt, az akácliget varázslatában olvad eggyé. A múlt és a jelen összehangolása a természet erejével. Az nagy nyílászárók az anyaghasználat mind a mai modern elképzeléseket képviseli. És hát ez az óriási árnyékos terasz, komoly ütőkártyája az épületnek.

Aztán amikor eljön az alkonyat ideje, akkor kitárulkozik a naplementében és megmutatja igazi erejét és átváltozik az akácliget urává. Meghatározza a környezetét, mintha kivirágozna, egyértelműen odaszegezi a tekinteteket. Ezzel szemben nappal éppen a fordítottja, elbújik előlünk.

Biztos alig várjátok, hogy szétnézzünk belül is.
Azt kell mondjam így előzetesen a képeket megnézve, eléggé vegyesek érzéseim. Nem találom azt a harmóniát, ami megfogott a külső tömegformálásban. Valahogy nem akaródzik nekem megbarátkozni vele.

Valószínűnek tartom, hogy az enteriőr tervezésénél Pawelék valamilyen agybajt kaptak. Ezt a agybajt Magda Nowák-nak hívják. Mielőtt elrontanám a kedveteket, azért nézzük meg tüzetesebben mielőtt a sárgaföldig tipornám. :)
Teljesen minimalista enteriőrt láthatunk. A fehér falak és a padló, hatalmasra bővítik a teret és a hivalkodó színekben gazdag, egyedi bútorokkal koronázza meg az egységes térképzést. Ez a képzet erős, éles vonalakban, szinte elmosódó háttérrel jelenik meg. A tér elemeinek kialakításnál az egyszerűség, a kompaktság, a felesleges frazírok elhagyása volt a cél.

Szerintem külső természettel történő harmóniát egy sivár, steril térrel megtörni nem túl szerencsés. Az érzése az embernek, hogy valami op-art múzeumba vagy valamilyen naturista színházi előadás díszleteit hordták össze egy helyre. Alapvetően a ház belső térkapcsolatai továbbra is nagyon jónak tartom, mert teljes mértékben tükrözik az alapvető elképzelést. Csak ugye nem mindegy, hogy mit pakolunk ebbe a térbe. Teljes azaz érzésem, ami egyre jobban nyomaszt, hogy tényleg mintha nem is egy család élni itt. Pedig de. Nem érzem otthonosnak, nem látom azt a nyugalmat árasztó momentumokat, amiket én keresnék egy fárasztó nap után hazatérve. Nem látok képeket a falon, hiányzik a személyesség. Lényeg, hogy én itt nem érezném otthon magam. Lehet valaki meg éppen ezt kedveli. Ebben a steril környezetben tud lekapcsolni, itt tudja a világot az saját birodalmára redukálni. Még jó hogy nem vagyunk egyformák.

Azért hazudnék ha teljesen utálnám. A konyha egyszerűsége és praktikussága plusz pontot érdemel. De ez fehér műanyag szerű hatás egyszerűen nem veszi be a gyomrom. Mintha egy korházi recepciós pulton főzném az ebédet. Lehet ebből a szempontból maradi vagyom. De akkor is.

Viszont a nagy ablakokkal behozza a természetet és már talán kicsit tompul ez hatás is. Ugyan így próbája tompítani az étkező esetében is. A nagy diófa szerű asztal bekerül a középpontba, lágyít, kicsit kizökkent a kórházi hatásból.

Talán a színes bútorok is erre hivatottak. Akár azt is mondhatnám, hogy egy német autógyár designer csapaténak az ebédlőjében járunk. Elképzelem hogy Florian és Inke éppen egymással szembe ülnek a színes kis foteljükbe és azon elmélkednek, hogy a következő Mercibe legyen e olyan fűszerű a műszerfal, mint az előttük lévő asztalon. Lehet hogy éppen ez a jövő? Fotoszintetizáló műszerfalú autók?Ki tudja!? :)

Azért van olyan rész, amit szerettem. Az elején már beszéltünk arról, hogy a két egymástól elváló, de szerves egységként működő tömeget a lépcső köti össze. Szerintem nagyszerűen sikerült. Lépcső feletti bevilágítóval visszaérünk a természetbe. Megkapjuk azt, amit a házba való belépéskor elveszíthettünk.

Alapvetően akár még el is tudnám fogadni az egészet így ahogy van. Csak annyira nem erre számít az ember, amikor egy természettel harmonikus viselkedő külső megjelenés után, belép egy sterilezőbe. Talán ez egy olyan ház, amely a természet közeliséget és a 3. évezred egyik lesimult enteriőrjét, direkt kontrasztjaként akarja megmutatni nekünk? Ha ez volt a cél akkor, azt gondolom maradéktalanul elégedettek lehetünk.

Mégtöbb fotó és info: //epiteszforum.hu/node/20733

Tervezők: Bartosz Jarosz, Paweł Świerkowski - Neostudio Arhitekci
Belsőépítészet: Bartosz Jarosz, Paweł Świerkowski, Magda Nowak

by Joey Petrovszky