Eddig bírtam, kicsit elhanyagoltalak, drága olvasóm, de hidd el nekem, ebben a döglesztő hőségben nem volt kedvem írni. Pedig lett volna miről.

Például a birkafőző fesztiválról. Arról az embertömegről, amit úgy vártunk. Mert a rendezvény szervezői büszkén kihúzhatják magukat, amikor abból a szempontból vizsgáljuk a víztorony környéki szaunát, hogy hányan is voltak. De az a trópusi forróság, ami a rotyogó pörköltök fölé hajolva még fokozódott, az nem hiányzott. Persze még mindig jobb - mondják sokan, mint a tavalyi dagonya. Amúgy szerintem 11 óra körülre mindenki megkapta a maga hőgutáját, főző és nézelődő, szervező és fellépő, mindenki üveges szemekkel tekingetett, és valahogy az volt kiolvasható sokak arckifejezéséből, hogy "hol is vagyok én most?", "tulajdonképpen mit is keresek én itt?", "miért nem maradtam otthon!?".

Amiről akartam írni, az Tóth Vera volt, de nem írtam, mert ugye hőség van, de most egy mondat, na jó, lehet hogy lesz három is, vagy még több. Lehet megszólni az Agrosprintet, hogy sztárolta magát a birkafőzőn, de azért mégiscsak ők hozták a sztárok színe-javát. És ugye Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen, valamit vártak cserébe, teljes joggal. Mondjuk azt, hogy a hűtőház új, saját terméke népszerűsödjön ez által. Ezt akarták ők, és ezért mindent meg is tettek. A megjelentetett dupla szuperinfós programokon igen jót mulattam, mert ugye ment a városi és ment az általuk promótált, egyszerre. De ez legyen a legkisebb bajunk. Szóval hoztak az agrosprintesek három sztárt, az alkoholt a nagy melegben kevésbé bíró, Szilárd nevű grilles fickót, Kasza Tibit, aki becsületére legyen mondva, testőrei takarásában ugyan, de lenyomott több száz dedikálást, és nagy kedvencünket, Tóth Verát, aki úgy tett, mintha tudná hol van, pedig nem. Az infokarcagosok mesélték (és én most ezt tovább fogom adni, ha többet nem írok, kipenderítettek a blogolók közül), szóval ők mesélték, hogy riportozni akartak a művésznővel. Írtak elektronikus levelet hetekkel a fellépés előtt a menedzserének, hármat kérdeztek, mint a mesében, teljesen ártatlan dolgokat, hogy Verocska hogyan emlékszik a pár évvel ezelőtti karcagi fellépésére (szépségverseny), aztán valami olyasmit, hogy megkóstolja-e a birkapörköltet, egyáltalán szereti-e, kóstolta-e már, stb. és végül azt, hogy mire számíthat a közönség, lesz-e meglepetés, vagy mondjon bármit, amit szívesen megosztana karcagi rajongóival. Lehet tippelni, mit válaszolt. Hát persze, hogy semmit.

Aztán ment a telefon pár nappal a fellépés előtt, hogy akkor talán telefonon, mert ugye csak jó volna pár mondat. Erre a menedzser közölte, hogy fél órás programnál nem adnak interjút (és ezek szerint nem is válaszolnak egy megkeresésre - ez az, csak így kulturáltan!), egyébként sem fér bele Vera imidzsébe (tessenek megkapaszkodni, imidzsébe), hogy ilyen kajákról nyilatkozzon, ő nem eszik ilyeneket, brrrr. Sütött a beszélgetésről, hogy utálják az egészet, ők nem is lesznek ott, hiszen az ilyen "falunapi" fellépés nekik rangol aluli, igaz ugyan, hogy van a pénz, de isten őrizz, hogy ez valahogy is kapcsolatba hozható legyen a művésznőről kialakult makulátlan képpel... Az InfoKarcag tehát le lett pattintva, elég rendesen. Persze nem akarták megírni, hogy a művésznő, helyesebben az impresszáriója milyen kedves, közvetlen és aranyos volt velük (ugye mind-mind idézőjelben), így hagyták a francba az egészet.

Ezek után nem volt meglepő, hogy a művésznőnek halvány lila gőze nem volt, hogy hol is van, ott kérdezgette a színpad oldalában, hogy "mi is van itt?", "birkafőző?", és hogy "melyik falu ez?", meg ilyenek.

Nem kell mindenkivel jóban lenni, nem kell mindig jópofizni, ez tény. De azért lehetne tanulni egyet s mást pl. Wolf Katitól, aki olyan telefonos interjút lenyomott az InfoKarcagnak, hogy csak na. Meg aláírt egy csomó fotót, CD-t adott, hogy kisorsolják, stb.

Ennyi, kedves Vera. Még jó, hogy nem malacfőzőre voltál hivatalos, mert még félreértette volna valaki.