Elég rég jelentkeztem. Sajnos rengeteg elfoglaltságom volt. Pótlásként ma egy kicsit nagyobb lélegzetvételű anyaggal érkezem…

Lassan minden népi hagyományt és ármányt bevetettünk már, hogy a hírhedt tél tábornokot legyőzzük. Reggel és éjszaka még utolsó töltényig harcol, de azt hiszem, már lassan győz a tavasz. Sőt már madarak is dallamra pendültek. Így a tél végnapjaim úgy gondoltam, hogy illene egy olyan házat bemutatni, amely nem csak a csilli-villi mediterrán vagy tengerparti övezetekben található. Kicsit kalandozunk a havas hegyekbe, egy igen bátor építészeti, sőt leginkább ügyes enteriőr megoldás keretében.
Az Alpok egyik gyöngyszemében, az észak-olasz Lotaringia, síelők és kirándulók titkos helyén Madesimo-ban járunk. Kicsi, de annál inkább felkapott, közel a svájci határhoz található. Autentikus kis városka, jellegzetes hegyvidéki épületekkel, szűk utcákkal, bájos hagyományokkal. Mai épületünk igen érdekes múlttal rendelkezik. Ahogy címből is sejtetni lehetett, ez az épület egykori pompájában egy istállónak adott otthont. Mint minden ilyen jellegű épület, itt az Alpokban kétszintes volt. Földszinten a pacik, az emeleten pedig a klasszikus értelemben vett pajtát alakították ki. A „lakók” takarmánya, szénája és minden egyéb szerszám, ami a lótartáshoz szükséges volt, itt tároltak. Kétszintes jellegéből adódóan nagyon praktikusak voltak ezek az épületek főleg itt a hegyekben, ahol elég kevés terület kellett megoldani az állatok tartását. Valószínűleg egy régi major területén feküdt az istálló, a hozzá tartozó épület együttesekkel. De az évtizedek alatt és a megnövekedett turizmus révén, a városka magához ölelte az egykori majort. Csak ez az istálló nem akart a sehogy sem a városi utcák részévé válni. Ugye jött a kérdés, hogy mit lehetne ezzel kezdeni???

Abban biztos vagyok, hogy az első gondolat nem az volt, hogy lakóházzá alakítsák át. De ez az épület nagyon jó példa arra, amikor a megbízó és az építész megtalálja a közös hangot. Amikor a megbízó vizionál valamit maga előtt, de még nem igazán látja, hogy mi is az. Ekkor jön az építész és kezdi élesíteni, a vízió képeit, saját gondolataival, kreativitásával. A végeredmény egy nagyszerű épület, amelyet mind két fél magának érez.

Na, akkor nézzük, ami kis istállónkat. Természetesen egy felújításról van szó. Amelynek legfontosabb gondolatisága, de inkább vezérlő elvnek is mondanám, az a tradíciós karakter megtartása. A fő célkitűzés az volt, hogy úgy hozzanak létre egy kívül belül modern építészeti jegyeket magán viselő házat, hogy a környezettel is teljes összhangban maradjon és a meglévő adottságok fejlesztésével megtartsák a jellemzően alpesi formát. Az alap tömegéhez szinte egyáltalán nem nyúltak. Ami elsőre szembetűnő változás, hogy kijavították a tetőt, felújították a kőburkolatot és a kis bejáratból egy homlokzati elemként is megjelenő fa kapuzatot hoztak létre. Ezektől a változásoktól nem újnak tűnik, inkább frissebbnek, de a karakterét egyáltalán nem ferdítve el. Egy kicsivel lépték át azt a hátvonalat, amikor már ha ránézünk nem egy istállót, hanem egy lakóházat látunk. Tömegképzését tekintve, egy téglatest, amelyre, a bejáratra párhuzamos gerincű, nyeregtető fekszik. Alapvető textúrája a háznak a természetes kőburkolat.

De azt is megkockázatom, hogy az épület már eleve kőből épült, csak a felújítás során sikerült, így ilyen teremésztes rakott kőfal hatását újra elérni. Az előző postokban már láthattuk, hogy a modern építészet is előszeretettel alkalmazza a követ, mint egyszerű homogén felületet. Itt is erről van szó, csak itt szerencsére adottságként volt megtalálható. Az ablakkereteknél megjelenő fehér vakolati flekkek, kicsit lágyítják az erőteljes kő textúra rideg hatását. De ha kicsit közelebbről megnézzük, ezeket a flekkeket felsejlik alatta kőfal természetes vonalai. Ezzel az apró, de figyelmes gesztussal is igyekszik a hagyományos karakterisztika jegyeit megtartani. Furcsa mód valamiért nagy kedvencem, ha követ fémmel variálunk. Jelen esetben a természetesebb változata fa-kő kombót találjuk. Jelen esetben ez igen jó harmonikus megoldásnak tűnik. A két szint magas, hatalmas bejárati ajtó-ablak rendszer, erőteljes homlokzati elemkén, hangsúlyos karaktert ad homogén utcai homlokzatnak.

Annyira hangsúlyos, hogy el sem lehet téveszteni merre is a bejárat, de azt gondolom, hogy még sem hivalkodó. Szépen letisztultak vonalai, mély dióbarna színe és a gyönyörű asztalos munka, egészen szerethetővé teszi. Az épület többi nyílászárói is ebben a színben pompáznak. A már említett fehér vakolati flekkek együtt, lágy kiemelést, finom cizelláltságot, modern jegyeket kölcsönöznek a háznak. Negatívumként az mindenképpen el szeretném mondani, hogy meglévő adottságai miatt az épület egyből az utcára nyílik. Nincs egy kis előkert vagy olyan „előtér”, ami egy kis intimitás adna a bejáratnak.

De alapvetően azt gondolom, hogy ebben a házban nem egy család lakik, hanem a gazdagabb síelő rétegnek lesz vagy van kiadva. De az is biztos, hogy azokban a hetekben, míg ebben a házban laknak a gazdag bérlők, nem éppen a bejárat-utca kapcsolat fogja őket frusztrálni. :)
A legjobb része a belső tér. Kívülről csak momentumait láttuk, a modern építészet kézjegyeinek, de amint belépünk a házba egyből a kellős közepébe csapunk. Nehezen tudtam elképzelni, hogy mi is vár minket, ha belépünk, de ilyen erőteljes kontrasztot nem vártam volna a külső megjelenéshez képest. Ahogy már az előbb is említettem, apróbb jelekből már esetleg látható lehetett volna, hogy lesz itt valami turpisság. És lett is. Egyszerűen imádom! Belső design a már jól megszokott minimalista irányvonal.

De annak is egy szerethetőbb, természetesebb ága, ahol a fát megfelelően kombinálva a homogén fehér felületekkel, egy barátságos letisztul, sallangoktól, giccsektől mentes belsőt kapunk. Nem tobzódnak a színek, de a mélybarna diófa mindenhol dominál. Természetesen a fehér falak és a szürke kőpadló, diófa árnyalására jön segítségül. Azt érzem, hogy nagyjából jók az arányok. Egy picit talán sok a fa, de az épület eredeti jellégéből adódóan ezt is elfogadom. Következetesen a külső nyílászárók színeivel harmonizál, csak itt erőteljesebben hat mintha az utca másik feléről szemléljük. Azt is fontos megjegyezni, hogy azért az látjuk, hogy az enteriőr nem éppen az istállóérzést akarja visszaadni. Az eredeti funkcióból adódóan nem túl nagy az épület. Alapterületét tekintve maximum 35-40 m2 lehet.

Az eredeti kétszintes kialakítást kicsit megtrükközve, a pajta szint nagy belmagasságát kihasználva létrehoztak még egy galéria szintet. A terep adottsága révén, a földszint és az 1. emelet is rendelkezik terepcsatlakozással. A két szint magas ablak-ajtó „falon” keresztül, érkezünk a földszinti előszobába. Itt egy fürdőt és egy tárolóval egybekötött háztartási helyiséget találunk. Ez az előtér megfelelően alkalmas a sílécek, a síruhák és a sáros havas bakancsok tárolására is. Egy húzott karú lépcsőn érünk fel az első emeletre. Itt találjuk a nappalit és a konyhasarkot.

A bútorok illenek a térbe, a berendezési tárgyak és díszek megfelelő harmóniában követik az belsőépítészeti design jellegzetességét. A már említett 1. emeleti terepkapcsolat, az gyakorlatilag a nappaliból nyíló kis terasz, amelyhez az épület előtt elmenő külső lépcsőn is fel lehet jutni.

Elég szerencsétlen megoldásnak tartom. Jól van, értem, hogy meg kellett őrizni az eredeti lépcsőt, de így teljesen elveszett a kellemes emeleti terasz intimitása. Bosszantó. A nappali központja a lépcső orsótereként is működő kandalló.

A kandalló függőleges vezető motívumként is megjelenik az egész házban. A hihetetlenül finom egyszerűséggel és eleganciával jelenik meg a galéria, a nappali terébe. Egy pimaszul merész, de elképesztően kecses lépcsőn érkezünk fel a galériára.

Ez a lépcső az egyik kedvencem, a házban. A galéria gyakorlatilag a hálószoba. A fa dominanciája kellemes meleg hangulatúvá teszi.

Letisztult és egyszerű volnavezetésű formavilága ideális hely a pihenésre. Egy fürdőszoba is tartozik galériához, amely a nappalival való egy légtér ellenére, személyes birodalommá is változtatja a hálót.

Összességében azt gondolom, hogy ha bátrak vagyunk és van, egy jó öltetünk, netalán még egy építésszel is megtaláljuk a közös, akkor akár egy ilyen nagyszerű megoldás is kisülhet belőle. Eredeti adottságából adódóan vannak apróbb hibái, de mind eltörpül amellett, hogy miből is indultunk ki. De ezek is valószínűleg csak olyan hibák, amiket csak azért említek, hogy leplezzem elfogultságomat, hogy mennyire tetszik a házikó, alias, istálló. :) De természetesen nem haragudnék meg senkire, ha itt tölthetnék 2-3 hét síeléssel egybekötött telelést. Egye fene! :D

A suffolki lövegtorony mellett, talán az egyik legjobb megoldás, amivel valaha is találkoztam a felújított és átalakított régi épületek terén.

by Joey Petrovszky