Hírek
2022. Június 04. 05:01, szombat | Helyi
MOLNÁR ANNA MATEMATIKA VERSENY
Huszonegy évvel ezelőtt rendezte meg az I. Molnár Anna matematikaversenyt általános iskolásoknak Lévainé Kovács Róza intézményvezető-helyettes, szaktanár.
A Kováts Mihály Általános Iskolai Tagintézményben évről-évre megrendezett verseny célja, hogy egyrészt lehetőséget adjon a város diákjainak, hogy matematikából megmérkőzzenek, másrészt pedig kedves tanárára emlékezzen ezáltal is. Az elmúlt héten a város három általános iskolájából érkeztek a felsősök a megmérettetésre.
Molnár Anna matematika-fizika szakosként Lévainé Kovács Rózát is tanította annak idején, az ő hatására lett ő is matematika-fizika-pedagógia szakos tanár. Annuska néni nagy lelkesedéssel és türelemmel, szeretettel foglalkozott diákjaival, így örömmel emlékeznek óráira és nagy tisztelettel adóznak emlékének.
Molnár Anna 1954-től 1987-ig az akkori Kálvin 9. tanára - a róla elnevezett versennyel emlékezik meg róla Lévainé Kovács Róza, aki a versenyre olyan feladatsort állított össze, amiben a gyerekek megtalálják a sikerélményüket, mert az a célja, hogy meghozza a kedvüket a matematika iránt.
A feladatok között most is vannak gondolkodtatóak, de térlátást igénylő is.
A 21. alkalom egyben a versenysorozat vége is, hiszen a tanárnő hamarosan nyugdíjba megy, s ezzel a megmérettetéssel akart elköszönni a kollégáktól és a diákoktól. Ezt a versenyt ugyan már nem folytatja, de az Öveges József Kárpát-medencei fizikaversenyt továbbra is szervezi majd.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 14. 16:14, szerda | Helyi
Prostitúcióra kényszerítette barátnőjét
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség emberkereskedelem és kényszermunka bűntette miatt indítványozta egy karcagi férfi letartóztatását.
2026. Január 12. 09:27, hétfő | Helyi
Állásajánlatok
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal Karcagi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály aktuális állásajánlata.
2026. Január 12. 08:28, hétfő | Helyi
Villanyoszlopnak ütközött
A káreset során az áramszolgáltató húsz-huszonöt lakóházat érintve szüneteltette az áramszolgáltatást
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
