Hírek
2016. Június 05. 09:13, vasárnap | Helyi
Arany Érdemcsillag

A legmagasabb rangú elismerést, amit civil katonai hagyományőrző megkaphat, a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség Arany Érdemcsillagját vehette át a honvédelem és hősök napja alkalmából Budapesten Horváth György
A legmagasabb rangú elismerést, amit civil katonai hagyományőrző megkaphat, a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség Arany Érdemcsillagját vehette át a honvédelem és hősök napja alkalmából Budapesten Horváth György, Kisújszállás emeritus nagykunkapitánya, a Nagykun Nádor Huszár Bandérium parancsnoka.A szövetség azt a két évtizedes munkáját ismerte el, amit a hagyományok ápolása terén végzett.
- Amikor két évtizede megvásároltam a tanyát, ahol jelenleg is élek, gyerekkori álmomat sikerült megvalósítanom. Innen indult a kun, a magyar hagyományok megelevenítése, a lovas és lovas íjász hagyományőrzés- mondta Horváth György. Így kezdtem el a Nagykunság lovas hagyományainak felkutatását, a huszár hagyományok felélesztését. Megszerveztem a Kun Viadalokat, a Kassai-féle lovas íjászatot, majd tizenöt éve megalapítottam a Nagykun Nádor Huszár Bandériumot.
A huszárokkal méltón képviseljük Jász-Nagykun-Szolnok megyét a lovas világtalálkozókon, nemzeti és nemzetközi hagyományőrző rendezvényeken. 2000-ben, az újkori kunkapitány-választáson én lettem Kisújszállás kunkapitánya, azóta már a többi kun település is megválasztotta saját kapitányát.
A lovas hagyományőrző munkámba igyekeztem bevonni a környező települések lovasait, ennek hatására Karcagon, Kunszentmártonban, Túrkevén, Kunhegyesen is elindult a kun hagyományok felelevenítése és Karcagon jelentős a talpas íjászat is. A lovastúrák elindítása is Horváth György nevéhez kapcsolódik.
Ez 1995-ben a magyarok útjával indult, aztán jött a pacséri kirajzás emléktúrája, de szíve csücske a Radnai-hágótól Karcagig tartó lovas túra. Csapatával ott volt a Virágh Gedeon és az első világháború áldozatainak emléktúráján, már tervezi a jövő évi túrájukat is.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 30. 08:00, szerda | Helyi
AUGUSZTUS 10-IG LÁTOGATHATÓ A KIÁLLÍTÁS
Festmények, fotók, grafikák is láthatók azon a népszerű kiállításon, amely a Berekfürdői Nemzetközi Nagykun Művésztelep 30 évét mutatja be a Rónai malomban. A tárlatot 2025. augusztus 10- ig lehet megtekinteni.
2025. Július 30. 08:00, szerda | Helyi
AZ ITTAS ÉS BÓDULT SOFŐRÖKRE VADÁSZTAK
A ROADPOL Operational Group éves ellenőrzési terve alapján, a rendőrség egy héten keresztül országos közúti ellenőrzést tartott Magyarország teljes területén.
2025. Július 30. 00:00, szerda | Helyi
IVÓCIMBORÁJÁT IS MEGLOPTA
Nem volt elég az együtt italozás, kábítószerre kellett az ivócimbora pénze. A Jászberényi Járási Ügyészség kifosztás bűntette miatt indítványozta egy 25 éves jászberényi férfi letartóztatását.
2025. Július 29. 08:00, kedd | Helyi
ELLENŐRZÉS SZÁRAZFÖLDÖN ÉS VÍZEN
Földön és vízen ellenőriztek a rendőrök és a társszervek munkatársai a Tisza-tó térségében.