Hírek
2022. Július 06. 05:01, szerda | Helyi
A TISZAFÜREDI HALASNAPOK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

A térség egyik legnagyobb hagyományőrző, gasztronómiai, kulturális és turisztikai eseményéről, a Tiszafüredi Halasnapokról tartottak sajtótájékoztatót Tiszafüred-Örvényen.
A festői környezetben, a Tisza egyik kikötőjében megrendezett eseményen a 2017 óta Hungarikumnak nyilvánított, Tiszai Halászlevet is meg lehetett kóstolni.
A sajtótájékoztatón megtudtuk, hogy a Tiszafüredi Halasnapokat július 7-10 között rendezik meg, ahol idén Debrecen lesz a díszvendég.
A sajtótájékoztatón Széles Diána, Debrecen alpolgármestere köszöntőjében elmondta, hogy a két önkormányzat között 2015 óta tartó és évről-évre egyre szorosabbá váló turisztikai és kulturális együttműködés is hozzájárult ahhoz, hogy a Debrecenből érkező turisták egyik kedvelt célpontja lett a Tisza-tó. Tiszafüred nagy sikerrel szerepelt például a Debreceni Virágkarneválon, vagy a Debrecziner Gourmet Fesztiválon, ahol az autentikus Tiszai Halászlevet és halételeket kínálta a gasztrománoknak a Tisza-tó fővárosa. Az alpolgármester külön kiemelte, hogy a magyar kormány és az Magyar Turisztikai Ügynökség támogatásának köszönhetően a turizmusban egy sikeres paradigmaváltás következett be és mára Budapest és a Balaton mellé egyértelműen felzárkózott a Tisza-tó.
Ujvári Imre, Tiszafüred polgármestere elmondta, hogy Debrecen többször is volt díszvendége Tiszafüred nagy kulturális rendezvényeinek, például a 2018-ban, 40 éves jubileumát ünneplő Halasnapoknak, vagy Magyarország egyik legkülönlegesebb és legérdekesebb zenei programjának, a Természet Operaháza Tisza-tavi Fesztiválnak. A Tisza-tó fővárosa négy megye határán fekszik és ez eleve arra ösztönzi a várost, hogy a régió számára elérhető árú szolgáltatásokat kínáló, természetközeli turisztikai célponttá váljon, ahol minden évszakban érdekes programok fogadják az idelátogatót. Debrecen városa mellett a Debreceni Egyetemmel is jó az együttműködés és a 2019-ben megkötött stratégiai partnerségnek és egy kormánydöntésnek köszönhetően Tiszafüreden jöhet létre egy Ökológiai Tudásközpont.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 17. 05:00, vasárnap | Helyi
FELÚJÍTÁSI MUNKÁLATOK A GYÖRFFYBEN
Új klímák, friss festés, energiatakarékos világítás. A Györffy iskolában is zajlanak, illetve lassan már be is fejeződnek a nyári felújítási munkálatok.
2025. Augusztus 17. 05:00, vasárnap | Helyi
HÁROM OSZTÁLY INDUL A SZENTANNAIBAN
Jó alapokat kapnak a szentannais diákok.
2025. Augusztus 16. 05:00, szombat | Helyi
ÚJABB KAMERÁKKAL BŐVÜL A TÉRFIGYELŐ RENDSZER
Újabb kamerákkal bővül a karcagi térfigyelő- rendszer. Az új berendezésektől azt várják, hogy tovább javul a városban a közbiztonság.
2025. Augusztus 16. 05:00, szombat | Helyi
BÚCSÚZTATÓHELY AZ ÉSZAKI TEMETŐBEN
Egyházi forrásból és magántámogatásból épülhetett meg az északi temető búcsúztatóhelye. Így méltó körülmények között lehet tartani egyházi és polgári szertartásokat is a sírkertben.