Hírek
2022. Június 23. 05:01, csütörtök | Helyi
DARABOS LEHEL SIKEREI
A Györffy István Katolikus Általános Iskolában Darabos Lehellel beszélgettünk, csak most nem a makettekről, hanem a matematikáról, hiszen ebben ért el nagyon szép eredményeket.
A Curie matematika versenyen harmadik helyezést ért el Lehel, akinek egyik kedvenc tantárgya a matek, szeret feladatokat megoldani, ott is inkább a bonyolultabbakat, mint a választósokat, mert előbbi gondolkodtatja el jobban.
A versenyre Pardi Károlyné matematika tanárnővel készült, külön gyakorló órákon az előző évek feladatsorait oldották meg. A versenyen is volt olyan feladat, amit sokat gyakoroltunk - egyenletes feladatok-, de volt egy-két olyan, amin igen gondolkozni kellett - árulta el Lehel, aki úgy érezte jól sikerültek a válaszai, csak az utolsó feladatban volt bizonytalan.
Az online versenyeket nem szereti, számára jobb, ha ott van a helyszínen, egy országos döntő nagyon jó érzés s kicsit a stresszhelyzet is jót tesz neki. Mivel most hetedikes, így még nyolcadikban indulhat ezen a versenyen, mert az jó felkészülés az írásbeli felvételire a középiskolába, matek-fizika szakra szeretne Debrecenbe menni a Fazekas vagy a Tóth Árpád Gimnáziumba.
A legnehezebb tantárgy számára az angol, de sok tanulással az is megy neki. Nyolcadik év végére szeretne nyelvvizsgát tenni.
Mára a maketteskedés a múlté, a tanulás az első számára. A kikapcsolódást az olvasás, a biciklizés, természetjárás és a barátokkal való találkozás jelenti majd nyáron is.
Jó testvérként kishúgának is segít, ha nem ért valami matek leckét, vagy esetleg angolt. S már várja a nyári családi kirándulásokat is.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 20. 19:46, hétfő | Helyi
Egy háromtagú szolnoki család életét mentette meg az érzékelő
Jelzett a szén-monoxid-érzékelő vasárnap este Szolnokon, egy Kolozsvári úti társasházi lakásban.
2026. Július 20. 19:35, hétfő | Helyi
Nagy mennyiségű fahulladék égett Karcagnál
Összesen ezerkétszáz köbméter ledepózott fahulladék gyulladt ki hétfő hajnalban egy Karcag külterületén található telepen.
