Hírek
2021. Március 20. 19:36, szombat |
Helyi
Forrás: police.hu
Egy nap alatt kétszer bukott le egy jászkiséri jogsértő férfi
A megalapozott gyanú szerint, a férfi reggel ékszert és mobiltelefont vitt magával, délután egy kerékpárral ment volna haza.
Ismeretlen személy bement egy jászkiséri családi házba 2021. március 18-án 7 óra 30 perc és 8 óra között, ott kutatást végzett és három régi típusú mobiltelefon készülékkel, három női nyaklánccal és egy doboz cigarettával távozott. A bejelentést követő gyors rendőri intézkedés eredményeképpen a feltételezett elkövető nem jutott messzire, a járőrök elfogták és előállították a Jászapáti Rendőrőrsre. A nyomozók a férfit gyanúsítottként hallgatták ki, az eltulajdonított értékek megtalálásra és lefoglalásra kerültek.
Megalapozott a gyanú arra is, hogy a terhelt valósította meg azt a bűncselekményt, ami 2021. március 18-án 14 óra körül történt Jászapátiban. A férfi egy áruház előtti kerékpártárolóból vitt el egy női kerékpárt, de egy szolgálation kívüli rendőr tetten érte. A rendőrök a helyszín közelében elfogták a jogsértőt, majd előállították a Jászapáti Rendőrőrsre. A 24 éves gyanúsított kihallgatása során a bűncselekmény elkövetését elismerte. A rendőröknek elmondta, hogy nem volt mivel a lakcímére hazautazzon, ezért esett a választása a kerékpárra. A nyomozók a biciklit lefoglalták, így az okozott kár megtérült.
A Jászberényi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetése miatt folytat eljárást.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 29. 06:00, szerda | Helyi
NÉPSZERŰ A KARCAGI TULIPÁNOS KERT
Angliából hazatérve hozta magával a „Szedd magad” mozgalom ötletét az a karcagi pár, akik mára sok-sok tulipánhagymát gondoznak saját kertjükben.
2026. Április 29. 06:00, szerda | Helyi
KÉSZÜLNEK A VIRÁGBOLTOK A BALLAGÁSRA
Már csak kettőt kell aludni, és országszerte megszólalnak az utolsó csengők a középiskolákban.
2026. Április 29. 06:00, szerda | Helyi
SIKERES TAVASZI SZEZON A „GYÖRFFYBEN”
Az elmúlt két hónap eseménydús és sikerekben rendkívül gazdag időszak volt a Györffy István Katolikus Általános Iskola életében.
2026. Április 29. 06:00, szerda | Helyi
ISZAPBA MERÜLT FÉRFIT MENTETTEK TÚRKEVÉN
Megszédült és elektromos biciklijével csatornába hajtott egy idős férfi Túrkevén.
