Városlista
2024. május 12, vasárnap - Pongrác

Hírek

2021. Október 29. 18:22, péntek | Helyi

Egyeztetés a Nagyvénkertben

Egyeztetés a Nagyvénkertben

Dr. Kanász- Nagy László önkormányzati képviselő, a körzetében felmerült problémákról, kérésekről tájékoztatta a Nagyvénkertben Molnár Pált, a Városgondnokság vezetőjét és Szepesi Tibor polgármestert.

A bejáráson a Nagyvénkerti lakótelep szépítésének, fejlesztésének kérdésével is foglalkoztak, mert mint a képviselő fogalmazott, a külterületi része lelakottnak mondható. Nagyon szép a kosárlabdapálya, a város dísze, nagyon szeretik használni a fiatalok, de egyéb szórakozási, játéklehetőség nincs. Erről is szó volt, valamint az infrastrukturális problémákról.

Sok csapadékvíz-elvezetési probléma van akár az utakon, akár az épületegyüttes környezetében, ezeket ki kell javítani, valamint a nagy parkos részt kicsit élhetőbbé, lakhatóbbá tenni. Ehhez keresi majd a jövőben az önkormányzat a pályázati forrásokat éppúgy, mint a személygépkocsi parkolások gondjára, illetve a lakók szeretnének több garázst is ide.

E mellett a több utcát érintő csapadékvíz elvezetés megoldásának lehetősége, játszótér, szabadidőpark építése és a bérházak közötti túlnőtt fák kérdése és tereprendezése is szóba került. Utóbbinál a lakók kérését is figyelembe veszik majd a szakszerűség mellett.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 12. 08:00, vasárnap | Helyi

BOROTVAPENGÉVEL FENYEGETŐZÖTT

A Szolnoki Járási Ügyészség rablás büntette miatt indítványozta egy 39 éves szolnoki férfi letartóztatását.

2024. Május 11. 15:00, szombat | Helyi

IDÉN IS MEGRENDEZTÉK A SZAK-MA BÁLT

Idén is megrendezésre került a Szak-ma Bál Karcagon. A jótékonysági bálnak a Déryné Kulturális, Turisztikai, Sport Központ és Könyvtár adott helyet.

2024. Május 11. 08:36, szombat | Helyi

Megemlékezés A Városháza dísztermében

A Karcagi Városháza dísztermében dr. Pintér Zoltán Árpád önkormányzati képviselő , a Kováts Mihály Baráti Társaság Egyesület elnöke méltatta Fabriczy Kováts Mihályt

2024. Május 11. 07:00, szombat | Helyi

BEMUTATTÁK A KARCAG CYCLING TEAM-ET

Új szakosztállyal ismerkedhettek meg a karcagiak, de a hazai és a nemzetközi kerékpár-sport is. Hivatalosan is bemutatták a Karcag Cycling Team-et, amelynek első komoly megmérettetése az országúti magyar bajnokság.