Hírek
2017. Március 16. 10:40, csütörtök | Helyi
Emlékmű az áldozatoknak

megemlékezést tartott dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter...
A kunmadarasi önkormányzat, a református egyházközség és a Honismereti Egyesület által az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 169. évfordulójára tartott kunmadarasi március 15-i ünnepség előtt zenés toborzót tartott a Szolnoki Szimfonik Harsona Együttes, majd a református templomban igét hirdetett Ft. Dr. Fekete Károly tiszántúli püspök, megemlékezést tartott dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, aki beszédében megemlékezett arról, hogy a kunmadarasiak ma is nagy becsben tartják a templomban Kossuth székét és őrzik a településen a 48-as emlékeket, mely ma újabbal gyarapodik, egy honvédemlékművel. .
- Büszkék lehetünk kun őseinkre, akik mindig ott voltak az első sorban, magukat nem kímélve küzdöttek a szabadságért! Kossuth kérésére 300 sebesültet befogadó szükségkórházat létesítettek a településen, mely a madarasiak becsületes fáradozása mellett fél évig működött. Annak idején Kunmadaras polgárai az elsők között támogatták a szabadságért és függetlenségért harcolókat. A település lakosai helytálltak a háborúban, de bizonyítottak békében is. A dicsőséges 1848-49-es forradalom és szabadságharc emléke adjon erőt céljaink eléréséhez – mondta a tárcavezető. A műsorban közreműködött Gazdag Ferenc hegedűművész és Kemecsi Ferenc előadóművész.
Az ünnepség után felavatták a templomkertben a kunmadarasi 1848-49-es hadikórházban elhunyt és a temetőkben elhantolt 54 szabadságharcos, valamint a település nemzetőrei és honvédjei emlékművét, melyet a lakosságnak Guba László polgármester adott át. Áldást mondott Nt. Beszterczey András nagykunsági esperes és Nt. Gulyás Zsolt plébános, érseki tanácsos. Az áldozatokra emlékezett Sári Katalin tanárnő, majd a jelenlévők elhelyezték koszorúikat az emlékműnél.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 20. 05:00, szerda | Helyi
MEGÉRKEZTEK A TANKÖNYVEK
Bármennyire is szeretné a diákok többsége, egyetlen tanuló sem marad tankönyv nélkül Karcagon sem. Az iskolák előre meghatározott menetrend szerint kapták meg a tankönyv- szállítmányokat, amelyeket szortíroznak.
2025. Augusztus 20. 05:00, szerda | Helyi
KISS ZSIGMOND KÉPE LETT A HÓNAP FOTÓJA
Kiss Zsigmond: Délután a görög templomnál című fotója lett az önkormányzat városi amatőr fotópályázatának júliusi nyertes pályaműve, a hónap legjobb alkotása.
2025. Augusztus 20. 05:00, szerda | Helyi
TÁBOROK A KOVÁTS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN
Volt, van, lesz. A következő tanévben is élne a Határtalanul program nyújtotta lehetőségekkel a Kováts Mihály Általános Iskola.
2025. Augusztus 20. 05:00, szerda | Helyi
FEJLESZTÉSEK A LIGET ÚTI SPORTCENTRUMBAN
Más kávéház. Azzal, hogy tizennyolc év után visszatért az NB II-be a Karcagi SC, számos kötelezettség is jár.